[origo] itthon
Több képviselő is kifogásolta a Parlamentben a Postabank korábbi szerződéseit
1999. 06. 15., 19:23|Szalay Gábor (SZDSZ) a pénzügyminiszterhez fordult "Egy másik trükk, melynek neve Postabank - Happy End, avagy hogyan támogatja a kormány az adófizetők pénzéből 50 millió forinttal a Fidesz választási kampányát ? " című interpellációjával.
A szabaddemokrata képviselő nehezményezte, hogy a Postabank által a cégtől megrendelt kétszer húszperces oktatófilm nem készült el határidőre, ám a bank mégis folyósított 50 millió forint előleget.
Járai Zsigmond pénzügyminiszter válaszként azt mondta: a Postabank szerződéseinek tartalma üzleti titkot képez. Ugyanakkor bejelentette, hogy ez év végére a bank megújult képét tükröző oktatófilm el fog készülni, és a pénzintézetet nem éri veszteség.
Szalay Gábor a választ nem fogadta el, mert véleménye szerint nem vállalkozási szerződésről, hanem baráti kölcsönről van szó. A képviselők többsége elfogadta a választ.
Dancsó József és Körömi Attila (Fidesz) a Postabank korábbi "politikai hitelezései" kapcsán fordult a pénzügyminiszterhez.
Dancsó József lapértesülésekre hivatkozva elmondta, hogy Nagy Sándor, Csiha Judit és Keleti György szocialista politikus, Mester Ákos újságíró, illetve Tarafás Imre, az ÁPTF egykori vezetője korábban a Postabank gyakorlatánál lényegesen kedvezőbb feltételek mellett vehettek részt tranzakciókban a pénzintézetnél. A képviselő aziránt érdeklődött, hogy milyen intézkedések történtek a hasonló gyakorlat megakadályozására.
Járai Zsigmond elmondta: a kormány felkérte az ÁSZ-t és a KEI-t, hogy végezzen vizsgálatot a veszteségekkel kapcsolatban. Hozzátette, hogy a bank új vezetése a kedvezményes hitelkihelyezési és betételfogadási gyakorlatot megszüntette.
Az interpelláló képviselő a választ elfogadta.
"Soha nem vettem fel hitelt a Postabanktól", mondta Keleti György szocialista képviselő, aki visszautasította a fideszes Dancsó József interpellációjában vele kapcsolatban elhangzottakat.
Nagy Sándor frakcióvezető-helyettes közleményében politikai támadásnak minősítette a fideszes képviselő bejelentését.
Nagy Sándor közölte: 1995 tavaszán 3 millió forint kölcsönt vett fel a pénzintézettől 10 százalékos kamatlábbal, 7 év futamidőre, mert jelentkezett egy, a Postabank Invest által hirdetett építési telek megvásárlására. A telket a hirdetettnél magasabb áron, de fizetési könnyítéssel vásárolta meg.
"Nyilvánvaló számomra, hogy egy olyan politikai támadásról van szó, amely azzal kapcsolatos, hogy az előző hónapokban erőteljes bíráló hangot ütöttem meg a jelenlegi kormány tevékenységével kapcsolatban", írta Nagy. "Egy olyan kormánytól, amelynek vezető politikusai a korábban személyes érdekeltségükbe tartozó cégekkel összefüggésben 100 milliók sorsáról nem tudtak számot adni, amely folyamatosan hazugságokkal traktálja a közvéleményt, nem is várható el más magatartás".
(MTI)
Címlapsztori»
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
- Portik Tamás hangosan nevetett a zavart koronatanún
- Banális hibákat követtek el a rendőrök a cigánygyilkosságoknál
- Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
Mi az az Egri csillagok?
Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
A magyar egy kiváló ember, jól dolgozik, dicsőséges
A magyarok szenvedélyes, jókedvű és barátságos emberek, akik feltétel nélkül büszkék a hazájukra. A lényeg a békés építkezés, árral szemben úszni nem jó, aki disszidál, ...
Az ősz haja kilógott a heverő alól
A megkötözött öregasszonyra ágyat raktak, a falu szélén élő bácsit halálra verték egy kis fagyasztott húsért. Az ügyészség ezzel vádolja azt a hat férfit, akik közül ...
- Portik Tamás hangosan nevetett a zavart koronatanún
- Banális hibákat követtek el a rendőrök a cigánygyilkosságoknál
- Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
- A szegények kokainja dönti romba a görögöket
- Pert nyert egy devizahiteles a bank ellen
- Tűnés a falumból!
- Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
- Az erőszak spiráljai
- Új szálakat vizsgálnak a Madeleine-ügyben
- Eladó a TV2
- Portik: Nem vagyok bűnöző
- Kenguru vert meg egy ausztrál politikust
- Három embert mentettek ki a Balatonból
- Mintegy száz riasztást kaptak a tűzoltók
- Újabb milliókkal dobjuk meg a trafikost
- Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
A tökéletes fenék már nem elég
Melyik színésznő volt a legszebb a cannes-i vörös szőnyegen?
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051718.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051324.jpg)