Rapcsák feljelenti Túri Józsefet rágalmazás miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Rapcsák András hazugságnak tartja azokat a vádakat, melyek szerint egy helybéli családnak a várost illető hagyatékából egy 33 arany ékszerből álló kollekciót elkótyavetélt volna, megkárosítva ezzel a települést.
Vágólapra másolva!

Rapcsák AndrásRapcsák András Hódmezővásárhely felfüggesztett polgármestere visszautasította Túri József vádjait.
Mint ahogy arról az [*****] is beszámolt a város alpolgármestere büntetőfeljelentést tett Rapcsák ellen hanyag kezelés alapos gyanúja miatt.
Az alpolgármester elmondta: az arany ékszerek ügye 1992-ben kezdődött, amikor örökösök nélkül halt meg egy idős asszony. A kollekció értékesítésének jogát megkapta a város. Időközben távoli rokonok jelezték, szeretnék visszavásárolni a családi ékszereket. Erre ígéretet is kaptak, ennek ellenére Rapcsák András előterjesztését elfogadva tört aranyként, a valós érték mintegy negyedéért értékesítette a város a kollekciót.
Túri József közölte továbbá, hogy egyes állítások szerint egy bálon Rapcsák András feleségén láttak a hagyatékból származó ékszereket.
A március óta pénzügyi és ingatlanügyek miatt kétszeresen fegyelmi alá vont s állásából felfüggesztett polgármester szerdán szemenszedett hazugságnak nevezte Túri József állításait. Kijelentette: valóban tört aranyként értékesítették a hagyatékot, amelyet nem is lehet ékszerkollekciónak nevezni, hiszen volt benne fogkorona, nadrágdísz és golyóstoll is.
Rapcsák András az ékszerügyet az ellene hónapok óta tartó lejárató rágalomhadjárat részének nevezte, hozzátéve, hogy ellenfelei most már nemcsak rá, hanem családjára és barátaira is sarat dobálnak.

(MTI)