Fél évre jegelve a tévéelnök aláírási joga<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Televízió fellebbez a Cégbíróság csütörtöki végzése ellen, amely elhalasztotta Szabó László Zsolt ügyvezető elnök aláírási jogának bejegyzését. A Cégbíróság döntése ellenére Szabó jogosultnak érzi magát az MTV Rt. képviseletére, igaz, nem ügyvezetőként, hanem alelnökként.
Vágólapra másolva!

Szabó László Zsolt, az MTV ügyvezető elnöke jogosultnak tartja magát, hogy képviselje a közszolgálati tévét. Ezt azután tudatta, hogy a cégbírósági dokumentumok alapján aláírási joga továbbra is az ügyvezetőségről egy hónapja lemondott Horváth Lórántnak van, a Cégbíróság ugyanis felfüggesztette a májusi személycsere bejegyzését. A bíróság arra a korábbi végzésére hivatkozott, amelyben a hiányzó ellenzéki tagok miatt törvénytelennek mondta ki a kuratórium működését.
A májusi határozat nem emelkedett jogerőre, mivel az MTV fellebbezett. Ezt követően viszont a tévé hiába nyújtotta be a Szabó ügyvezetői kinevezésének bejegyzésére vonatkozó kérelmét, a Cégbíróság az eljárást felfüggesztette, azzal ugyanis meg akarja várni a Legfelsőbb Bíróság döntését a kuratórium törvényességéről. Ez akkor is legalább fél év, ha az érintettek sürgősségi eljárást kérnek.
Sándor Zsuzsa, a Fővárosi Bíróság szóvivője az MTI-nek nem tudott tájékoztatást adni arról, mikor hoz jogerős határozatot a Legfelsőbb Bíróság. Az MTV az újabb végzés ellen is fellebbezést nyújt be.
A televízió közleménye szerint Horváth Lóránt május 13-ai lemondása óta az addig általános alelnök, Szabó László Zsolt egyidejűleg tölti be a Magyar Televízió első és második vezetői posztját. Így Szabó általános alelnöki jogkörében eljárva is jogosult a cég jegyzésére. Szakértők szerint ugyanakkor ez korlátozott jogkört jelent, és csak az ügyvezetőnek az rt.-n belüli rendelkezéseihez elégséges. Szabónak például a tervezett ingatlaneladásokhoz a Földhivatalnál be kellene nyújtania az aláírási címpéldányt, amelyen viszont a cégbírósági papírokon továbbra is Horváth Lóránt neve szerepel. Értesülésünk szerint Szabó mindössze a tévé számláját vezető banknál kapott aláírási jogot még Horváth ügyvezetősége idején.
Kérdésessé válik az is, hogy Szabónak volt-e joga arra, hogy ingyen lemondjon a még a Magyar Televízióban vetített Friderikusz-show ismétléseiről, amelyeket a TV2 vetít a nyáron. A felügyelőbizottság ez ügyben július 7-ére ígéri vizsgálatai befejezését. Ladvánszky György, a testület elnöke lapunknak a cégbírósági végzés kapcsán elmondta: ellehetetlenült a részvénytársaság ellenőrzése.
Az aláírási jog körüli bizonytalanság várhatóan nem szűnik meg akkor sem, ha július 7-ei ülésén elnököt választ a kuratórium, az új vezetőt ugyanis - a testület vitatott legitimációja miatt - valószínűleg szintén nem jegyzi be a Cégbíróság.

Haszán Zoltán

(Magyar Hirlap)