Magyarországon fogták el a 160 millió dollárt sikkasztó román bankárt<br/>

Vágólapra másolva!
A svájci hatóságok által kiadott elfogatási parancs alapján őrizetbe vették Budapesten Sever Muresan román üzletembert. A román bankár a Dacia Felix Bank (DFB) egyik volt fő részvényese és az SM Invest csoport igazgatója volt.
Vágólapra másolva!

A román lapok írásai szerint a svájci hatóságok azzal vádolják Muresant és üzlettársát, Mircea Horia Hossut, hogy svájci pénzintézeteken keresztül végzett műveletekkel mintegy 160 millió dollárral károsították meg a Dacia Felix Bankot.
Muresannak és Hossunak korábban meggyűlt a baja a román hatóságokkal is. Az 1997-ben meghirdetett korrupcióellenes kampány keretében letartóztatták és bíróság elé állították őket. A per során egy "jegyzői tévedésnek" köszönhetően szabadlábra kerültek, s zavartalanul távozhattak Romániából.

(MTI)