Az ügyészség helyt adott Juszt László panaszának <br/>

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Ügyészség helyt adott Juszt László főszerkesztő panaszának, amelyet a rendőrségi házkutatás ellen nyújtott be. Juszt védőügyvédje kijelentette: a Kriminális szerkesztőségéből elvitt számítógépek lefoglalásához hiányoztak a jogi feltételek.
Vágólapra másolva!

- A nyomozó hatóságnak ki kellett adnia Juszt Lászlónak az elvitt számítógépeket, mert csak azt lehet lefoglalni, ami bűncselekmény elkövetésének eszköze, illetve annak eredményeként része - közölte Orosz Balázs ügyvéd.
- A csütörtökön kézhez kapott másik ügyészségi határozat viszont elutasítja az államtitkoksértés gyanúja miatt benyújtott panaszt - közölte Orosz Balázs.
Juszt elmondta: visszakapták a számítógépeket, azonban a hetilap készítéséhez szükséges programokat még nem, így továbbra is bizonytalan a Kriminális című lap sorsa.
Az ORFK június elsején kezdett nyomozást Juszt László ellen államtitoksértés bűntettének alapos gyanúja miatt, mivel a rendőrség szerint a Kriminális című hetilap nyolcadik számában vélhetően államtitoknak minősülő adatok láttak napvilágot. Juszt az úgynevezett megfigyelési üggyel kapcsolatos dokumentumokat közölt lapjában.
Később házkutatást is tartottak Juszt Lászlónál, illetve a lap szerkesztőségében, ahonnan elvitték a számítógépeket is.