Törvényhozási korlát a tárcáknak<br/>

Vágólapra másolva!
Komoly vita bontakozott ki a kormány keddi ülésén az őszi jogalkotási programról - tudta meg a Magyar Hírlap. A miniszterek egyelőre nem tudtak megegyezni a második félévben elfogadandó törvények köréről, holott a programot a házszabály szerint június 15-éig be kellett volna nyújtani a parlamenthez. Döntés ez ügyben jövő kedden várható. Becsey Tibor kormány-főtanácsadó lapunknak elmondta: a tárcák igénye mennyiségi szempontból messze felülmúlja a realitásokat.
Vágólapra másolva!

A Magyar Hírlap információi szerint a kormány keddi ülésén komoly vita bontakozott ki az őszi jogalkotási programról. A miniszterek, mint azt Borókai Gábor kormányszóvivő tájékoztatóján elmondta, a június 28-29-ei, szentendrei ülésen hoznak végleges döntést. Ezt azonban a házszabály szerint már korábban meg kellett volna tenniük, hiszen a programról minden ülésszak végén tájékoztatni kell az Országgyűlést.
Becsey Tibor kormány-főtanácsadó, a Miniszterelnöki Hivatal parlamenti titkárságának vezetője lapunknak elmondta: a vita az elfogadandó törvények mennyiségéről folyik. Hozzátette: reálisan 30-40 törvény elfogadását tartják kivitelezhetőnek. Kiderült: a minisztériumok igényei messze felülmúlják ezt a számot. Becsey közölte: a benyújtani kívánt javaslatok mennyisége tekintetében a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a pénzügyi tárca jár az élen.
A főtanácsadó az értelemszerűen adódó költségvetésen és az adótörvényeken - valamint a tíz, már benyújtott és részben tárgyalt javaslaton - kívül más, a programba nagy valószínűséggel bekerülő jogszabályokat nem említett; ahogy fogalmazott: ez egy "éles dolog". Megjegyezte, korábban valóban kialakult egy törzsanyag az úgynevezett fix javaslatokról, most azonban más a helyzet. Becsey szerint a késlekedés nem jelenthet gondot, a házszabályi rendelkezést általában nehéz betartani, s ez az előző években is így volt.
A frakciók lényegében befejezték javaslataik egyeztetését, s azokat eljuttatták a kancelláriához - közölte Balsai István, az MDF frakcióvezetője. A politikus elképzeléseik közül Medgyasszay László frakcióvezető-helyettes indítványát emelte ki a termőföldről szóló törvény módosításáról.
Turi-Kovács Béla, az FKGP frakcióvezető-helyettese azt mondta: a frakciók nagyjában-egészében megegyeztek, csak az egyes javaslatok fontossági sorrendjének megítélése eltérő. Turi-Kovács a szövetkezeti törvény módosítását és a Nemzeti Földalapról szóló FVM-indítványt tartja elengedhetetlennek.
Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője nemrégiben a lobbytörvényt és egy önálló turisztikai törvény megalkotását nevezte fontosnak.

Gazda Albert

(Magyar Hirlap)