Sepsey Tamás az Aktuálisban a Postabank-ügyről nyilatkozott<br/>

Vágólapra másolva!
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a vizsgálatai alapján megalapozottnak tartja, hogy a Pénzügyminisztérium és a Postabank korábban feljelentést tett Princz Gábor egykori elnök-vezérigazgató és társai ellen - közölte Sepsey Tamás, a KEHI elnöke szerda este a Magyar Televízió Aktuális című műsorában.
Vágólapra másolva!

- A mi vizsgálatunk alátámasztja ezeket a tényállításokat, valamint újabb olyan tényállásokat is feltártunk, amelyek megalapozzák a bűncselekmény elkövetésének gyanúját, ezért a KEHI-nek hivatalból meg kell tenni a feljelentést - tette hozzá Sepsey Tamás.
Elmondta, hogy erre a bejelentésre Orbán Viktor kormányfő hatalmazta fel. - A miniszterelnök már lapozgatta a jelentést, és felhatalmazott bizonyos kérdésekben a nyilatkozattételre - fogalmazott a KEHI elnöke.
Beszámolt arról, hogy vannak a jelentésben olyan részek, amelyek a legszorosabb értelemben államtitoknak minősülnek.
Az úgynevezett VIP-hitelekről szólva megjegyezte: 1999. február végén találtak a vizsgálatot végző ellenőrök olyan szerződéseket, olyan részlistát, amely arra utalt, hogy egyesek nagyon kedvező feltételekkel kaptak hitelt, illetve az átlagos betéti kamatnál jóval magasabb kamatra helyezhettek el pénzt a Postabankban.
- A munkatársak 1995-96-os kimutatást találtak erről - mondta Sepsey Tamás. Jelezte, hogy megkereste Auth Henrik jelenlegi Postabank vezérigazgatót, hogy nézzen utána ennek a kérdésnek, mivel - mint mondta - a hivatal munkatársainak idejét nem lehet lekötni azzal, hogy többszáz kölcsönszerződést áttekintsenek.
Sepsey Tamás közölte: megkapták a vezérigazgatótól azokat a jegyzőkönyvi másolatokat, amelyek tartalmazták a budapesti és a vidéki fiókoknál keletkezett kedvezményes jogügyleteket.

(MTI)