A rendőrség elfogta a dunaharaszti nő feltételezett gyilkosát<br/>

Vágólapra másolva!
A rendőrség megtalálta azt a két tettest, akik alaposan gyanúsíthatóak a Dunaharasztin csütörtök délután elkövetett gyilkossággal.
Vágólapra másolva!

Dunaharasztin fejbelőttek egy nőt. A bűncselekmény elkövetése után két férfi személygépkocsival menekült el a helyszínről, majd egy házban húzódott meg - értesült az MTI.
A rendőrség körülvette az épületet, ahonnan a merénylők az egyik rendőrautóra lőttek. Ezt követően kommandósok törtek be a házba, ahol megtalálták a két feltételezett elkövetőt, akik közül az egyik már halott volt, valószínűleg öngyilkos lett. A másik férfit elfogták.

(MTI)