Négyszázmilliós csalás<br/>

Vágólapra másolva!
Az APEH Bűnügyi Igazgatóságának vizsgálatai szerint egy füzesabonyi vállalkozás négyszázmillió forintos értékben "prezentált" fiktív számlákat, amelyek adó- és járulékvonzata 134 millió forintra rúg.
Vágólapra másolva!

Az APEH Bűnügyi Igazgatóságának Heves Megyei Nyomozó Hivatala idén májusban nyomozást rendelt el, különösen nagy értékre elkövetett csalás bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt T. István füzesabonyi lakos ellen, aki a róla és társáról elnevezett kft. ügyvezetője. Az adónyomozók szerint a vállalkozó alaposan gyanúsítható azzal, hogy 1994-től 1998 végéig az ország különböző pontjain tevékenykedő vállalkozások nevének felhasználásával gazdasági eseményeket nem tartalmazó számlákat állított be könyvelésébe.
A lekönyvelt érték csaknem 400 millió forint, amelynek vonzataként áfa és más jellegű adóhiány tekintetében 134 millió forint jogtalan haszonra tett szert. Az adóhivatal nyomozói június elején házkutatást tartottak, amelyek során újabb tárgyi bizonyítékokat is beszereztek.
Burillák Attila, az APEH sajtószóvivője az üggyel kapcsolatosan elmondta, a gyanúsított egy budapesti lakost nevezett meg a számlák kibocsátójaként, akiről azonban közelebbi információt nem sikerült a hatóságnak megtudnia, miután a megnevezett személy - 1914-ig visszavezetve - egyetlen nyilvántartási rendszerben sem szerepel.
Mint kiderült, T. István cége 22 kft. nevében fogadott be fiktív számlákat, ám a vállalkozások nem álltak kapcsolatban a gyanúsítottal, illetve cégével. A számlakibocsátás technikájáról annyit, hogy egy számlatömbön belül három különböző városban működő társaság nevében állították ki a számlákat. Mint bebizonyosodott, a 22 vállalkozás nem vásárolt olyan sorozatszámú és betűjelű számlatömböt, amelyből T. István részére a hamis számlákat kiállították. Az adónyomozók előterjesztése alapján az ügyészség a füzesabonyi vállalkozó előzetes letartóztatását indítványozta, amelyet azonban az Egri Városi Bíróság alaptalannak tartott. Az ügyészség fellebbezett a bírósági végzés ellen.

Szajlai Csaba

(Magyar Hirlap)