27 és fél év börtönbüntetést kaptak az olasz kődobálók<br/>

Vágólapra másolva!
Egy fiatalasszony életét oltotta ki az egyik többkilós kő, amit az olasz fiatalok szórakozásból dobtak le a felüljáróról az alattuk elhaladó autókra.
Vágólapra másolva!

Olaszországban 27 és fél év szabadságvesztésre ítélték egy kődobáló banda tagjait. Az öt fiú két és fél éve kioltotta egy fiatalasszony életét a Torino-Picenza autópályán.
A jól szervezett tortonai bűnbanda merő szórakozásból hajigált több kilós köveket az autópályák fölött átívelő hidakról az elhaladó autókra. Az egyik ilyen eset alkalmával, 1996. december 27-én éjszaka egy háromkilós kő telibe talált egy Mercedest, kioltva a 31 éves Maria Letizia Berdini életét.
Az öt fiútestvérből és több segítőből álló banda a kődobálás idejére őrszemeket állított a felüljáró mindkét végére.
A banda néhány tagját bizonyíték hiányában felmentették.
Olaszországban 1986 óta 7 személy életét oltották ki a kődobálók. Az első áldozat egy 10 hónapos leánycsecsemő volt, aki édesanyja karjában aludt a sofőr melletti ülésen. Egy másik tragédiában egy idős házaspár vesztette életét, amikor autójuk letért az úttestről a kőzápor hatására.
Egy veronai bíróság 1995-ben 20 évi börtönbüntetésre ítélt három fiatalembert, akik két évvel korábban a 25 éves Monica Zanotti életét oltották ki felelőtlen szórakozásukkal. Az ítélet azonban nem hozta a várt elrettentő hatást, sőt a nagy sajtónyilvánosság miatt egyre többen kezdtek köveket dobálni a felüljárókról.

(MTI)