A Fővárosi Nyomozó Hivatalhoz került a hamis titkosszolgálati iratokkal kapcsolatos feljelentés<br/>

Vágólapra másolva!
Három nap áll a Fővárosi Nyomozó Hivatal rendelkezésére, hogy eldöntse: elrendeli-e a nyomozást a hamis titkosszolgálati iratokkal kapcsolatban. A dokumentumokat a múlt héten juttatta el a Népszabadság és a Népszava a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Katonai Ügyészség az ügyben illetékes Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz tette át a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) azon feljelentését, amely a Népszabadsághoz és a Népszavához két hete eljuttatott hamis titkosszolgálati iratokkal kapcsolatos - mondta el Székely György, a katonai ügyészség vezetője.
A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója hétfőn tett feljelentést ismeretlen tettes ellen "hatóság félrevezetése, hamis vád és más bűncselekmények" miatt. A feljelentés valószínűleg államtitoksértésre és rémhírterjesztésre is kiterjed.
Ha a fővárosi ügyészség vizsgálata szerint a gyanú egy katonára terelődik, akkor a feljelentés visszakerülhet a katonai ügyészséghez.
A fővárosi hivatalnak három napja van arra, hogy eldöntse: elrendeli-e a nyomozást az ügyben - mondta Székely György.
A Nemzetbiztonsági Hivatalban készült dokumentumok látszatát keltő kérdéses iratokat múlt hét hétfőre a Népszabadság és a Népszava eljuttatta az NBH-hoz, hogy vizsgálják meg azok eredetiségét.
Az egyik irat újságírók megfigyeléséről ír, a másik többek között arról, hogy az ellenzéki politikusok mit terveznek a Postabank tőkejuttatása miatt. A hivatal vizsgálata egyértelműen megállapította, hogy a dokumentumok hamisítványok.

(MTI)

Ajánló:

Olvashat a titkosszolgálatok történetéről, akár a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársa is lehet.