Kidőlt fákat és elárasztott pénceket hagyott maga után a fővárosi vihar <br/>

Vágólapra másolva!
Budapesten százhúsz helyről kértek segítséget a bejelentők a tűzoltóktól az épületekre, utakra, járművekre, villanyvezetékre dőlt fák eltávolításához, a pincékből a víz kiszivattyúzásához és egyéb károkhoz, amelyet a fővároson szerdán este és csütörtökre virradóan átvonuló vihar okozott.
Vágólapra másolva!

A viharos erejű szél a legnagyobb gondot a belvárosban a Deák téren a BRFK volt épületénél okozta, mivel ledöntötte állványzat egy részét, s emiatt nyolc-tíz gépkocsi megsérült. A környéket lezárta a rendőrség a forgalom elől. A tűzoltók értesítették az állványzatot készítő cég statikusait, hogy stabilizálják a szerkezetet.
A helyreállítási munkálatok feltehetően hosszabb időt vesznek igénybe, s ezért a rendőrség kéri a fővárosi lakosokat, hogy ezt a helyszínt lehetőleg. A 16-os és a 105-ös autóbusz terelőútvonalon jár.

A viharos szél miatt hatvan helyre vonultak ki a tűzoltók, hogy kidőlt fákat fűrészeljenek szét, elhárítva az útakadályokat, megszabadítva a kocsikat, épületrészeket a rájuk szakadt súlyos faágaktól, fatörzsektől. Csütörtökön reggel e munkálatokat további 15 helyszínen folytatták. A telefonok még jelenleg is szinte égnek a kárbejelentők hívásaitól.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. csaknem hatvan munkagéppel egész éjjel dolgozott az utakon az esőzés miatt lezúdult vízzel lesodródó hordalék eltávolításán, a csatornalefolyó-nyílások tisztításán, az útburkolatra zuhant faágak eltávolításán.

Az özönvízszerű és a viharos szél miatt nagyon sok forgalmi csomópontban nem működtek a forgalomirányító lámpák. Többek között a Soroksári, a Kőbányai, a Dózsa György és a Thököly útnál. Egyes városrészekben az elektromos hálózatban is átmeneti hiba keletkezett, és rövidebb, hosszabb ideig szünetelt az áramszolgáltatás.

A vihar ellenére a Déli pályaudvar, Alkotás utca környékén befejeződött a villamospálya felújítása, és így csütörtökön hajnaltól ismét teljes útvonalokon közlekednek az 59-es és a 61-es villamosok. Az Alkotás utcában azonban a közúti járművek továbbra is irányonként csak egy forgalmi sávot használhatnak.

A Tűzoltóság Országos Parancsnokságától kapott tájékoztatás szerint tombolt a vihar Borsod megyében is. Így Sály és Kács községben percek alatt megteltek a házak előtti vízelvezető árkok, Muhinál, Hernádnémetiben fákat döntött az úttestre a szél, és a 37-es főúton a kidőlt nyárfák miatt a forgalmat is le kellett zárni.
A fővároshoz közeli településeken Érden, Pomázon és Kistarcsán is sok gondot okoztak a kidőlt fák.

(MTI)

Ajánló:

Az Országos Meteorológiai Intézet honlapjáról azt is megtudhatja, hogy kiderül-e az ég holnapra.