A kevesebb irtás miatt sok a szúnyog a Balaton körül<br/>

Vágólapra másolva!
Megkezdődött az idei második kémiai szúnyogirtás a Balatonon. Mivel ebben az évben már - 50 százalékos arányban - az érintett önkormányzatoknak is hozzá kell járulniuk a szúnyogirtás költségeihez, a pénz csak késve gyűlt össze. Olyannyira, hogy az első biológiai védekezés el is maradt. A szúnyogok így olyan mértéktelenül elszaporodtak, hogy helyenként a szabadban tartózkodókat óránkét akár több száz szúnyogcsípés is érheti.
Vágólapra másolva!

A mostani szúnyog-hadjárat résztvevői e hét végén, de legkésőbb jövő hét második felében végeznek a Balaton körüli 300 méteres sávban kijelölt, együttesen mintegy 5 ezer hektárnyi terület permetezésével. Legközelebb, egy közbeiktatott biológiai irtás után, augusztus közepén lesz hasonló védekezés.
A korábbi években három-három biológiai, illetve kémiai permetezéssel a mostaninál nagyobb sikerrel irtották a sok kellemetlenséget okozó vérszívókat.
A balatoni szúnyogirtással megbízott cég egyik munkatársa azonban még ennél is hatékonyabbnak tartja azt a 80-as években alkalmazott módszert, amely szerint két kilométeres sávban, összesen 20 ezer hektár volt kijelölve a védekezésre.
Jelenleg ugyanis, a Balaton két kilométeres körzetében lévő, de a védekezésből kihagyott, gazdátlan mocsaras, lápos területek, kiváló és szinte védett élő- és szaporodóhelyei a szúnyogoknak.
E területek szúnyogmentesítése 60-80 millió forintba kerülne, ám erre az önkormányzatoknak ma nincs pénze, sőt az idei negyed szélességű sáv irtáshoz szükséges 25 millió forint rájuk eső hányadát is nehezen tudták összeadni.
Három északi és egy déli parti önkormányzat területén, pénz hiányában egyáltalán nem is lesz semmilyen védekezés.

Ajánló:

Információk többek között a régióról, a településekről, a turizmusról és a horgászási lehetőségekről.

Korábban:

A jelek szerint, bár tetemes késéssel, de mégiscsak lesz szúnyogirtás az idei nyáron, a Balaton-partján. (1999.05.27.)