Nyolc megyében okozott jelentős vízkárokat a rendkívüli esőzés<br/>

Vágólapra másolva!
A legkritikusabb helyzet Heves megyében alakult ki ahol nyolcvan embert kellett kitelepíteni Recsk, Kerecsend, Vécs és Halmajugra településen az éjszaka folyamán.
Vágólapra másolva!

Településenként körülbelül 80-100 ház veszélyeztetett Andornaktályán, Egerben és Egerszalókon. Nógrádban 10 települést veszélyeztet a víz. Nemti, Szirák és Bér településen 25 családot kellett kiköltöztetni, a 23-as út járhatatlan.
Sárbogárdon 100 ház áll vízben, és a szombaton összedőlt 4 épület mellett további 4 van veszélyben. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Mezőnyárádnál elhárították a közvetlen veszélyt. Nagykátát belvíz borítja, amelynek elhárításában a Magyar Honvédség is segítkezik.
Az utóbbi huszonnégy órában Borsod Heves megyével határos déli részein esett a legtöbb eső, itt a legsúlyosabb a helyzet. Mezőnagymihályban nem csak a patak, hanem a közeli halastó gátjait is erősítik. A helyiek munkáját Szerencsről és Sátoraljaújhelyről érkezett nagyteljesítményű szivattyúk segítik.
Négy hidat sodort el, az egyiket emberekkel együtt a Heves megyei Domoszlón szombat este a hirtelen esőzéstől megáradt, három méter magasra és tíz méter szélesre duzzadt Závoz patak. A két szerencsétlenül járt holtteste még nem került elő, vélhetően a híd maga alá temette őket.
A vasúti közlekedésben továbbra is fennakadások vannak. Kál-Kápolna és Nagyút állomások között még mindig járhatatlan a vasúti pálya, az utasokat autóbuszokkal szállítják. A Sopron és Miskolc között közlekedő gyorsvonat Kál-Kápolna-Kisújszállás-Szolnok érintésével közlekedik Budapestig, onnan változatlan az útirány.
A Miskolcról Budapestre induló InterCity vonatok szintén kerülőúton, Nyíregyháza, Debrecen felé közlekednek.
Magyarország területén összesen 230 kilométer védvonalon tartanak fenn árvízvédelmi készültséget. Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el vasárnap hajnalban a Tarna, valamint a Maconkai árvízi tározó védtöltésén.
Másodfokú készültség van érvényben a Zagyva mentén Apc és Jászfelsőszentgyörgy között. Elsőfokú készültséget a mátraverebélyi árvíztározónál tartanak. Nagyfüged térségében a biztonság növelése érdekében vasárnap reggel megnyitották a Tarna-menti árvízi szükségtározót.
Az OMIT tájékoztatása szerint a Mátra déli és keleti lejtőit ért jelentős csapadék hatására a térség árvízi tározói megteltek és a markazi, csórréti, köszörűvölgyi és gyöngyösoroszi tározók árapasztó hatása gyakorlatilag megszűnt.

(MTI)

Ajánló:

(Minden nap 13 óra után a Petofi rádióban.)