Az ombudsman betekinthet a megfigyelési iratokba<br/>

Vágólapra másolva!
Ezen a héten válaszol Kosztolányi Dénes, a megfigyelési ügyet vizsgáló bizottság fideszes elnöke Majtényi László megkeresésére. Az adatvédelmi biztos azt szeretné megvizsgálni: a Kriminális című bűnügyi hetilapban másfél hónapja megjelent, a megfigyelési üggyel kapcsolatos dokumentumokat jogszerűen minősítették-e szigorúan titkosnak, illetve azt, hogy az újságban közölt adatok közérdekűnek minősülnek-e vagy sem.
Vágólapra másolva!

Majtényi ezenkívül azt is meg szeretné tudni, hogy a megfigyelési bizottság ez ügyben keletkezett jegyzőkönyvét minősítették-e bármilyen szinten. Majtényi László lépését azzal indokolta, hogy a Kriminális című bűnügyi hetilap ügyében több beadványt is kapott - tudtuk meg Kosztolányi Dénestől. A fideszes képviselő elmondta: lehetőséget ad az adatvédelmi biztosnak arra, hogy betekintsen az iratokba. Kosztolányi azt azonban nem érti: az adatvédelmi biztos kinek az érdekében lép fel. A bizottság elnöke elmondta: Majtényi levelében nevek említése nélkül csupán az ügyben érintettekre, illetve esetleg érintettekre hivatkozott. A Kriminális másfél hónappal ezelőtt közölte a megfigyelési ügy több titkos dokumentumát. A lap ezek alapján állította: nem igaz, hogy Pokorni Zoltánt, figyeltették. Juszt László főszerkesztő ellen az ORFK államtitoksértés miatt büntetőeljárást indított. A Legfőbb Ügyészség megállapította: Juszt ellen államtitoksértés bűntette helyett szolgálatititok-sértés gyanúja merülhet csak fel.

(Népszava)