A Honvédelmi Minisztérium őszre fejezi be stratégiai felülvizsgálatát <br/>

Vágólapra másolva!
A Honvédelmi Minisztériumban szeptember végére fejeződik be az a stratégiai felülvizsgálat, amely többek között a tárca és a vezérkar integrációjával, illetve a honvédségi ingatlanok ÁPV Rt.-nek való átadásával is foglalkozik.
Vágólapra másolva!

A minisztérium szóvivője közölte: egyelőre nem tudják, hogy mely ingatlanokat adják át az ÁPV Rt.-nek, illetve megválnak-e olyan szervezetektől, amelyek nem közvetlenül a honvédelem célját szolgálják.
Utóbbiak egy része a piaci szférába kerülhet, más részét az államigazgatási szervezet veheti át, és biztosan lesznek olyanok is, amelyek megszűnnek.
Erdélyi Lajos elmondta: a néhány héttel ezelőtt - úgynevezett 3000-es kormányhatározat alapján - megkezdődött stratégiai felülvizsgálatot a minisztérium, illetve a honvédség középszintű vezetőiből felállított bizottság végzi, amelynek vezetője Wachsler Tamás, a tárca közigazgatási államtitkára. A bizottság azt vizsgálja: hogy lehet egy, a feladatait jobban ellátó, kisebb, illetve finanszírozhatóbb védelmi szférát kialakítani.

A honvédségi ingatlanok átadásáról november végéig, míg a minisztérium és a honvéd vezérkar integrációjáról, illetve annak részleteiről december végéig kíván dönteni a tárca - közölte a szóvivő.

(MTI)

Ajánló:

(A Népszabadság idevonatkozó cikke.)