Faházakba költözhetnek ideiglenesen a zámolyi romák<br/>

Vágólapra másolva!
Ideiglenes megoldásként három faházat húz fel a hét végén a Fejér megyei Zámoly községben az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ), mivel a helyi művelődési házban csaknem két éve élő családoknak legkésőbb augusztus 2-áig ki kell költözniük onnan. A hat család közül négynek két hónapon belül végleges otthont építenek ugyanazon a telken. A kisebbségi önkormányzat tájékoztatója után fogadták a zámolyi családokat, a megbeszélésükről azonban kiküldték a nem roma újságírókat. Utóbb kiderült: Farkas Flórián, az OCÖ elnöke arra utasította a családokat, hogy a férfiak és a nők külön faházakba költözzenek be.
Vágólapra másolva!

A hat zámolyi roma család – jelenleg 42 ember - 21 hónapja él a helyi művelődési házban, miután házaik összedőltek, illetve több életveszélyesnek minősített épületet az önkormányzat lebontatott. A művelődési házból a helyi önkormányzat határozata alapján eredetileg július 31-éig kellett volna kiköltözniük, ezt a határidőt augusztus 2-án délig meghosszabbították.

Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO) elnöke azt nyilatkozta: a romáknak ígért lakások építése még el sem kezdődött, albérletben próbálták meg elhelyezni a családokat, de senki nem kötött velük szerződést, amikor megtudta, hogy kik költöznének be. A legutóbbi elképzelés szerint lakókonténerekben helyezték volna el a családokat, de ők nem fogadták el azt. Az ÖCO által most megvásárolt három, egyenként 160 négyzetméteres fűthető, árammal és vízzel ellátható faházat most szállítják az ÖCO által korábban megvásárolt telekre (amelyekre a végleges épületek is épülnek majd), az ideiglenes otthonok vasárnap délutánra készülnek el. A gyors költözésben is segít az OCÖ családoknak, akik eddig nem voltak igazán aktívak sorsuk alakításában - tette hozzá Farkas Flórián.

Az országos kisebbségi önkormányzat vezetője szerint az ígért lakóházak építése eddig egyebek között azért nem kezdődött el, mert a zámolyi romák nem fogadták el az eredetileg megvásárolt telket, új házhelyeket pedig nehezen találtak a településen. Az új telket három hónapja vásárolta az OCÖ. Az építkezés előkészítése megkezdődött, és a házakba várhatóan két hónap múlva beköltözhetnek a családok.

Értesüléseink szerint a korábbi telek kicsi volt ahhoz, hogy megfelelő számú házat húzzanak fel rajta. Az új, 1500 négyszögöles telekre épülő házakra ugyanakkor még nem kapták meg az építési engedélyt, és az is kétséges, hogy egyáltalán megkapják-e, mivel a telek fölött magasfeszültségű vezetékek húzódnak - nyilatkozta Krasznai József, a zámolyi romákat képviselő Fejér Megyei Cigányok Független Szervezetének elnöke. - Magamra vállalom annak ódiumát, hogy az engedélyt csak az építés megkezdés után szerezzük be - mondta Farkas Flórián.

Az OCÖ csak annak a négy családnak az elhelyezésében segít, amelyek tavaly erről szerződést kötöttek az országos kisebbségi önkormányzattal, a többieknek önerőből kell megoldaniuk a házuk felépítését a kijelölt telekre. Az OCÖ költsége összesen 4 millió forintot tesz ki: 2 millió forint a faházak felállítása, további 2 millió forintot fordítanak a 8 milliós szociálpolitikai támogatáshoz az önrész kifizetésére. Farkas Flórián szerint egyébként az OCÖ-nek nem lenne kötelessége az állami vagy települési önkormányzati feladatok átvállalása.

Ez a nyilatkozat meglepő annak fényében, hogy - amint arról többek között a Roma Sajtóközpont is többször hírt adott - még az előző kormány fennállása idején az OCÖ létrehozta a Szociális Építők Közhasznú Társaságot, amely 40 millió forintot kapott az államtól, és 250 ház felépítést vállalta - először tavaly novemberi, majd idén szeptemberi határidővel. Mindeddig azonban csupán 128 ház készült el - ismerte el Farkas Flórián.

A tájékoztató budapesti helyszínére időközben megérkezett az ügyben érintett összes zámolyi roma. Farkas Flórián kérdésére szóban közölték, hogy a faházas megoldást elfogadják. Az OCÖ vezetői és a zámolyi családok ezután zárt ajtók mögött tárgyaltak. A roma származású újságírókat beengedték a megbeszélésre, a többieknek azonban az ajtók előtt kellett várakozniuk.

A romák láthatóan megszeppenve jöttek ki a tárgyalóból, és mint kiderült, megtiltották számukra, hogy bárkinek nyilatkozzanak. Az utcán, az őket szállító busz mellett azonban már szóra lehetett bírni őket. Megtudtuk: Farkas Flórián arra utasította a családokat, hogy a férfiak és a nők külön házakba költözzenek be. - Egyik gettóból a másikba - jegyezte meg egyikük. - El kell fogadnunk, amit ajánlanak nekünk - érvelt egy másik roma asszony.

M. T.

Ajánló:

Az építési törvény többek között szabályozza az építési engedélyek kiadásának feltételeit is.