A Neue Zürcher Zeitung szerint nehéz lesz az MSZP-nek fiatalítania

Vágólapra másolva!
A svájci újság szerint az MSZP-nek feltétlenül fiatalításra van szüksége. Azonban a szerző úgy látja: Ezt a kevésbé tehetséges párttagok hatalomhoz való ragaszkodása akadályozza.
Vágólapra másolva!

A Neue Zürcher Zeitung szerint nehéz lesz az MSZP-nek fiatalítania
1999. augusztus 12., csütörtök, 13.35

A svájci újság szerint az MSZP-nek feltétlenül fiatalításra van szüksége. Azonban a szerző úgy látja: Ezt a kevésbé tehetséges párttagok hatalomhoz való ragaszkodása akadályozza.

A Neue Zürcher Zeitung című svájci lap csütörtöki számában terjedelmes cikket közölt "Nehézkes fiatalítás Magyarország szocialistáinál" címmel.
Az a. o. szignóval jelzett írásban az áll, hogy az ellenzékbe szorult MSZP-nek feltétlenül fiatalítania kell: megválaszolatlannak tartja azonban azt a kérdést, vajon a Londonban dolgozó Németh Miklós meg tudja-e és meg akarja-e oldani a párt problémáját.
A szerző ismertette a politikus pályáját, idézett a Németh Miklóst támadó magyar kommentárokból is, és úgy vélte: a politikus nevével összefonódott 1989-90-es fordulat a legtöbb magyar emlékezetében reményteli korszakként él, és a szocialisták közül ezért sokan bíznak abban, hogy a volt kormányfő vezető funkcióban komoly húzóerőt jelentene a pártban.
"Nyilvánvaló, hogy a londoni banknál töltött nyolc év alatt Németh Miklós nemzetközi formátumú gazdasági szakemberré vált" - jegyezte meg a lap, hozzátéve: Magyarországon - ahol a főváros és a vidék között hagyományos az érzelmi ellentét - annak is jelentősége van, hogy a volt kormányfő, akárcsak Orbán Viktor, vidéki születésű.
Az írás szerint Németh Miklós évek óta játszik a gondolattal, hogy visszatér a magyar politikába, de döntése két, az MSZP mai állapotával összefüggő nehézségbe ütközik. A szerző úgy látja, hogy a politikus szeme előtt szociáldemokrata orientáció lebeg, de szemlátomást az a benyomása, hogy az MSZP még nem eléggé alakult át. "Másfelől az MSZP fogadókészségével is gondok vannak. A fő kifogást Horn Gyula fogalmazta meg - aki Némethtel személyes konkurenciában is áll -, miszerint a politikus nem várhatja, hogy hazatérésekor azonnal az MSZP élére kerüljön. Ezzel Horn nem csupán a pártvezetés nézetét juttatta kifejezésre, hanem mindazokét, akik úgy érzik, hogy nem a Londonban élő Németh Miklós, hanem ők tartották meg és erősítették fel a pártot 1990 után" - áll a cikkben.
"Ebben lehet igazság" - tette hozzá a szerző -, "de az MSZP legnagyobb gyengéje éppen az, hogy 1990 után a legjobb káderei elvándoroltak a gazdaságba és a tudományba, és azok maradtak, akiknek nem volt ilyen lehetőségük: az egykori vidéki kommunista funkcionáriusok, akik 1989 előtt a párt második garnitúráját alkották. Velük sikerült a korai visszatérés a kormányzásba, de ők azok, akik most, újra ellenzékbe szorulva akadályozzák az MSZP fiatalítását: ragaszkodnak székükhöz a hatalom miatt, de leginkább azért, mert a politikán kívül nincs hová menniük. Nehezíti a fiatalitást az is, hogy az utánpótlásnál már a nyolcvanas években kontraszelekció zajlott."
"Azok a szocialista párti partnerek, akikkel Németh Miklós a nyáron tárgyalt, nyilván értésére adták, hogy esetleges hazatérése nem oszthatja meg a pártot" - írta a szerző.

Ajánló: