A pánikba esett bankrabló vallási énekekkel nyugtatta magát<br/>

Vágólapra másolva!
A kenyai főváros egyik bankját három órán keresztül rabolta ki hat felfegyverkezett rabló. A bűnözők a munka közben himnuszokat énekeltek, és mielőtt a több mint 120 000 dolláros zsákmánnyal kereket oldottak volna, az áldozatokat meghívták egy partira.
Vágólapra másolva!

A Nairobi főutcáján található bank bejáratánál a portásnak öltözött hat rabló szívélyesen fogadta a munkába érkező gyanútlan alkalmazottakat, mielőtt megszabadították őket személyes értékeiktől és a pénzintézet tartalékaitól.

A dubai székhelyű MashreqBank egyik gyanútlan vezetőjét örömmel üdvözölték a rablók, majd pisztolyt tartottak a fejéhez, és udvariasan arra kérték, hogy fáradjon oda munkatársaihoz, kérje meg őket, hogy feküdjenek arccal a földre, majd adja át a széf kulcsait.

A vezető elmondta: a rablók rendkívül udvariasak voltak, miközben arról tájékoztatták őt, hogy ők most normális napi munkájukat végzik, és arra kérték, hogy működjön együtt velük.

Egyetlen túsz sem sérült meg, azonban az egyik takarítónak öltözött rabló egy vödör koszos vizet öntött az egyik hölgy fejére, miután felfedezte, hogy nem visel ékszert.

Amikor a túszok száma húszra emelkedett, az egyik rabló megijedt, és különböző vallási énekekkel nyugtatta magát. A már említett szemtanú szerint a rabló azért esett pánikba, mert rájött, hogy baj esetén csak tíz embert tudna megölni.

Amikor több alkalmazott is arról kezdett panaszkodni, hogy a zsákmány közé kerültek jegygyűrűik is, a rablók elnézést kértek tőlük, és megígérték, hogy az érzelmi értékkel bíró ékszerek mindegyikét később visszaküldik.

A rablás befejeztével a bűnözők 120 000 dollárral és számos értékkel oldottak kereket. Távozásuk előtt azonban néhány alkalmazottat meginvitáltak a város egyik bárjában pénteken - meggazdagodásuk alkalmából - megrendezésre kerülő ünnepségükre.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Egy eset, mely állítólag megtörtént. (angolul)