Kitüntetések a Parlamentben az államalapítás ünnepe alkalmából<br/>

Vágólapra másolva!
Göncz Árpád köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - magas állami kitüntetéseket adott át augusztus 20-a, az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából pénteken a Parlament Kupola-termében.
Vágólapra másolva!

- Szeretném, ha tudnák, hogy az igazi kitüntetett a magyar nép, amely kiválasztotta önöket és megteremtette a lehetőséget a teljesítményeikhez és amely névtelenül büszke önökre - hangoztatta Göncz Árpád az elismerések átadása előtt.

A köztársasági elnök örömét fejezte ki, hogy ez az ünneplés éppen Szent István napjára, a magyar állam 999. születésnapjára esik.

Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke a legmagasabb magyar kitüntetést, a Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vette át Göncz Árpád köztársasági elnöktől.

Jelentősebb kitüntetések:

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE A CSILLAGGAL (polgári tagozata)

dr. Ádám Antal, az állam- és jogtudomány kandidátusa, az Alkotmánybíróság volt tagja,

dr. Kilényi Géza, az állam- és jogtudomány doktora, az Alkotmánybíróság volt tagja,

dr. Lábady Tamás, az állam- és jogtudomány kandidátusa, az Alkotmánybíróság volt tagja,

dr. Tersztyánszky Ödön, az Alkotmánybíróság volt tagja,

dr. Vörös Imre, az állam- és jogtudomány doktora, az Alkotmánybíróság volt tagja,

Fehérváry István, a Politikai Elítéltek Közössége elnöke.


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE (polgári tagozat)

James R. Bonnell, az USA Nemzetközi Fejlesztési Iroda főellenőrének, a budapesti képviselet vezetője,

prof. dr. Dobozy Attila akadémikus, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Bőrgyógyászati Klinika igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára, rektor,

Ephraim Kishon író,

Gyires Béla akadémikus, Állami-díjas matematikus,

dr. Supka Magdolna Széchenyi-díjas művészettörténész, a művészettörténeti tudomány kandidátusa,

dr. Somody Imre, a Pharmavit Rt. elnök-vezérigazgatója.


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE (polgári tagozat)

Kasza Lászlónak, a veszprémi Kittengberger Kálmán Állatkert nyugalmazott igazgatója,

dr. Márton Endre újságíró,

Rajki Béla úszó, vízilabda edző,

dr. Schirilla György egyéni ügyvéd,

id. Balog Zoltán református lelkész,

Bojár Sándor nyugalmazott fotóművész,

Hajdú Anna zenepedagógus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott egyetemi tanára,

dr. Kemény Pál nyugalmazott kórházigazgató, címzetes egyetemi docens,

Pleidell János nyugalmazott festőművész,

dr. Solymos Rezső, a mezőgazdasági tudomány doktora, az Erdészeti Tudományos Intézet nyugalmazott főigazgatója.


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT (polgári tagozata)

Szirmai János, az MTA Növényvédelmi Kutatóintézet nyugalmazott tudományos tanácsadója.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI EZÜST ÉRDEMKERESZT (polgári tagozata)

dr. Belánszki Gyula, az Országgyűlési Biztos Hivatala Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosának Irodája főosztályvezetője,

dr. Izafé Éva, az Országgyűlési Biztos Hivatala Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa Általános Helyettesének Irodája főosztályvezetője,

dr. Kovács Zsolt, az Országgyűlési Biztos Hivatala Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának Irodája főosztályvezető-helyettese,

Kőhalmy Lászlóné, az Országgyűlési Biztos Hivatala Adatvédelmi Biztos Irodája főosztályvezetője,

dr. Pajcsicsné dr. Csőré Erika, az Országgyűlési Biztos Hivatala Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának Irodája főosztályvezetője,

dr. Valach Andriennek, a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága volt főosztályvezetőjének.


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI BRONZ ÉRDEMKERESZT (polgári tagozata)

Bretz Gyuláné, az Országgyűlési Biztos Hivatala Adatvédelmi Biztos Irodája ügykezelő osztályvezetője.

dr. Bácskai Tamás közgazdász, a közgazdaságtudomány kandidátusának, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem oktatója, nyugalmazott egyetemi tanár,

Heinek Ottó, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal volt elnökhelyettese,

Tiffán Ede borász,

Szepsy István borász,

dr. Csapodi Pál, az Állami Számvevőszék számvevő igazgatója,

dr. Csizmazia Darab József szőlőnemesítő, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa,

dr. Gál Györgynek az orvostudomány doktora, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára,

dr. Hajós Béla, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára.

Andreas Hess svájci lelkész,

Kádár Péter református lelkész,

Keserű Katalin Munkácsy Mihály-díjas művészettörténész, az ELTE BTK Művészettörténeti Tanszék egyetemi docense,

Kurucz Gyula író, a berlini Magyar Ház elnöke,

id. Sánta Ferenc előadóművész, nyugalmazott zenekarvezető, cigányprímás,

Vavrinecz Béla zenetörténésznek, zeneszerző, karmester,

dr. Vekerdi László József Attila-díjas irodalom- és tudománytörténész,

Z. Soós István festőművész-restaurátor, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum nyugalmazott művészeti vezetője,

Cziráki Lajos Munkácsy Mihály-díjas festőművész,

Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke, a MagyarKülkereskedelmi Bank elnök-vezérigazgatója,

Bárdos György fogathajtó világbajnok,

Császári Attila öttusázó,

Füleky András, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség ügyvezető igazgatója,

dr. Pakucs János, a Magyar Öttusa Szövetség alelnöke,

dr. Várady Jenő fogathajtó szakvezető,

David Moskovits, az Endowment for Democracy in Eastern Europe menedzsere.


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE (katonai tagozat)

Háromházi János alezredes,

Havril András vezérőrnagy,

Király Györgyné ezredes,

Pomázi János alezredes.

(MTI)