Kovács a jóságos nyomozó bőrébe szeret bújni<br/>

Vágólapra másolva!
Dr. Kovács Lajos vezeti a meggyilkolt nagyvállalkozó, Fenyő János ügyében elrendelt nyomozást. Napi 15 órán keresztül hajszolja a gyilkost. "Mostanában festeni sincs időm" - panaszolja. Kovácsot megszállotnak tartják kollégái. Reggelente még ma is sokszor arra riad, hogy az eltűnt Farkas Helga gyilkosát keresi.
Vágólapra másolva!

Kovács mindig rendőr akart lenni. Apja után kukkosnak készült. Titokban követni a bűnözőt - ez volt az álma. Ez nem jött össze, mert szemüveges. "Kukkos csak az lehet, aki beleolvad a szürke tömegbe" - magyaráz Kovács.

Az alezredes főnöke szerint az "életesek" más állatfajtához tartoznak, más a gyomruk. "Teljesen más, ha az ember csak egy feldúlt ágyat talál, vagy ha abban az ágyban egy kitekert nyakú gyerek is van" - állítja a főnök. Kovács már megszokta a vért és az egyéb szörnyűségeket. Ma már semmi sem akasztja ki - állítja. Utoljára 15 éve egy exhumálásnál lett rosszul, ezután még rémálmai is voltak. Vitrinjében egy átlőtt koponya van. Kovács ismerte is. Ma is, ha ránéz a koponyára, az arcot látja.

Kovács a halálbüntetés híve. "Vannak, akik hormonálisan gyilkolnak. Ezek a börtönben is ölnének" - mondja Kovács. Szerinte humánusabb kivégezni valakit, mint hagyni elrohadni magányosan egy cellában. A nyomozó, állítása szerint, nem utálja a gyilkosokat.

Kovács szeret szerepet játszani, belebújni mások bőrébe. A gyanúsítottakat általában egy jóságost és egy kemény csávót játszó rendőr hallgatja ki. "A jó az, aki megértő, aki megsimogatja a gyilkos buksiját" - magyaráz egy kolléga. Kovács ezt jobban szereti, jobban is megy neki, mint a megátalkodott. "Bár ahogy öregszem egyre szemetebb tudok lenni" - mondja Kovács mosolyogva. Egy beosztottja szerint Kovács áldott jó lélek. "Egyszer megbüntetett, de nem tudtam rá haragudni. Lementünk, és ittunk egy sört" - mondja a barát.

Kovácsot megszállottnak tartják kollégái. Olyan mint egy bulldog: "Ha megkaparintja a csontot, nem lehet kiszedni a szájából" - magyaráz egy közeli kolléga.
Az eltűnt Farkas Helga Kovács mániája. Ma is keresi gyilkosát. Szobája falán ma is ott van Helga képe. A háta mögött lóg a falon, szemben az ajtóval. Olyan nincs, hogy egy napig ne gondoljon rá. "Mindenkinek kell legyen az életében egy ügye, egy fix pont. Nekem ilyen a Helga. Úgy kell, mint egy pohár víz" - magyaráz Kovács.

A portré Kovács Lajosról a Blikk című napilapban jelent meg tavaly februárban. Ekkor ölték meg Fenyő János vállalkozót, és ekkor kapta meg Kovács a Fenyő-ügyet. A nyomozónak mindezidáig nem sikerült jelentős eredményt felmutatnia.

Ajánló:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság információs oldala.