24 év börtönre ítélhetnek egy 19 éves amerikai fiút, akit darabolásos gyilkossággal vádolnak<br/>

Vágólapra másolva!
A marylandi ügyészség közlése szerint a közelmúltban létrejött vádalku keretében hajlandó bűnösnek vallani magát a most 19 éves, Izraelbe menekült amerikai Samuel Sheinbein, aki 1997 szeptemberében meggyilkolt, feldarabolt és részben elégetett egy Alfredo Tello nevű fiatalembert.
Vágólapra másolva!

A brutális bűncselekmény a marylandi Aspen Hill településen történt. Sheinbein néhány nap múlva Izraelbe szökött, és ott - apjának izraeli születésére hivatkozva - állampolgárságot kért.
Izrael ezért őt az amerikai hatóságok nyomatékos követelésére sem volt hajlandó kiadni az Egyesült Államoknak.

Sheinbein eddig ártatlannak vallotta magát, de nemrégiben, a bizonyítékok hatására megtört, és beleegyezett abba, hogy elismeri bűnösségét. Ügyének tárgyalását szeptember 2-án kezdik Izraelben, és 24 évi börtönbüntetés vár rá. Ebből 16-ot mindenképpen le kell töltenie, de jó magaviselet esetén hat év után hétvégi kimenőket kaphat.

A marylandi igazságügyi szervek elégedetlenségüket hangoztatják, mondván, ha ők vonhatnák felelősségre a fiatalembert, életfogytig tartó szabadságvesztéssel kellene számolnia.

Az ügy bizonyos jogi vetületei miatt amerikai részről erősen vitatták Izrael elzárkózó magatartásának elfogadható voltát. Sheinbein ugyanis soha nem élt Izraelben, apja pedig igaz ugyan, hogy a mostani Izrael területén, de még 1944-ben, a brit fennhatóság alatt álló Palesztinában született. Izrael azonban Sheinbeinre nézve is érvényesnek nyilvánította azokat a jogokat, amelyek az izraeli születésű személyek hozzátartozóira terjednek ki.

(MTI)

Ajánló:

A 19997-ben 17 éves Samuel Sheinbein kiadatását kérte az USA. (angolul)