Valószínűleg sztrájkolni fognak a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének tagjai<br/>

Vágólapra másolva!
Bár továbbra is folynak a tárgyalások a MÁV és a szakszervezet között, úgy tűnik, nem tudnak megegyezni. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete valószínűleg sztrájkolni fog.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg lesz sztrájk a vasútnál - mondta Takácsy Gyula, a MÁV igazgatóságának elnöke. Hozzátette: az utolsó pillanatig készek a megegyezésre, bár a vasúttársaság eddig is erején felül emelte a béreket.

Takácsy szerint a sztrájkon mindenki veszít. Az utasok mellett a MÁV-nál is komoly veszteséget, piacvesztést okozhat a munkabeszüntetés, ami akár létszámcsökkentéshez is vezethet.
Azonban úgy véli: nincs komoly támogatottsága a VDSZSZ által kezdeményezett sztrájknak, így a munkabeszüntetés ideje alatt a vonatok nagyobb része közlekedhet.

A MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) képviselői délután folytatták a bértárgyalásokat, az elégséges szolgáltatásról folyamatosan egyeztetnek.

Kukely Márton, a MÁV vezérigazgatója azt mondta: a tárgyalásokat szeretnék újra a Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülésein folytatni.
Egyelőre még nincs megállapodás az elégséges szolgáltatásokról, azonban folyamatosan tárgyalnak az érintett szakszervezet képviselőivel.

A MÁV a sztrájk idejére megerősíti információs vonalait, hogy az utasok informálódhassanak a vonatok közlekedéséről.
A MÁV szerint szerda este kilenc óra után tudnak először előrejelzést adni a csütörtökön közlekedő vonatokról.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

1999. augusztus 24.