Sürgősségi kórházzá alakukhatna át az Észak-pesti Kórház<br/>

Vágólapra másolva!
Sürgősségi kórházzá alakítaná át a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi vezetése az Észak-pesti Kórházat.
Vágólapra másolva!

Az egykori szovjet katonai kórházat 1992-ben a főváros és a XV. kerület közös tulajdonába adta az állam. A kormányhatározat alapján a népjóléti miniszter által elfogadott szakmai programot kellett volna a kórház megújítása során megvalósítani.
A beruházás nem készült el az előírt határidőre, 1995 végére. A tulajdonosok kérték ugyan a határidő módosítását, választ azonban az előző és a jelenlegi kormánytól sem kaptak.

A 70 ezer négyzetméteren elhelyezkedő kórház egy részén a tulajdonosok rekonstrukciót hajtottak végre, és az ott működő részlegeket az egészségbiztosító pénztár is finanszírozza. A több mint 30 épület egy része azonban már megérett a bontásra. A főváros vezetése átvilágíttatta az intézményt, és ennek alapján célszerűnek tartanák, ha sürgősségi kórházzá alakítanák át.

Az Észak-pesti Kórház elhelyezkedéséből adódóan alkalmas lenne a budapesti sürgősségi kórház létrehozására. A jelenlegi épületekkel, illetve további rekonstrukcióval ezt meg is oldhatnák. A korszerű sürgősségi betegellátáshoz szükséges közlekedési feltételek a mentők és az egyéb járművek számára is biztosítottak.

A terv megvalósulása esetén a 444 ágyas újpesti Károlyi Sándor Kórházból néhány részleget áttelepítenének a 373 ágyas Észak-pesti Kórházba. A főváros egészségügyi vezetése megfontolandónak tartaná azt is, ha a kialakítandó sürgősségi kórházat összevonnák a budapesti mentőkórházzal. Abban az esetben, ha a városvezetés javaslatával egyetért a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága, akkor a szükséges pénzügyi fedezet biztosításáért az egészségügyi minisztériumhoz fordulnak.

(MTI)