Halálra verte társát egy debreceni hajléktalan

Teljes, részletes beismerő vallomást tett a rendőrségen az a debreceni hajléktalan, aki keddre virradó éjszaka a Nagyerdőben agyonverte hajléktalan társát. A halált okozó verekedés azért tört ki, mert a két otthontalan nem tudott megosztozni az ételen és italon.

Az addig ismeretlen férfi holttestét kedden reggel találták meg a debreceni Nagyerdőben lévő Békás-tónál. Ugyanezen a reggelen többen egy véres arcú hajléktalant láttak a közeli villamosmegállóban. A rendőrség azt gyanította, hogy a másik hajléktalant is bántalmazták, ezért nagy erőkkel kezdett a keresésébe.

Kedden este a rendőrségen önként jelentkezett egy hajléktalan, s elmondta: őt és társát - miközben a Nagyerdő egyik padján kedden éjszaka étkeztek - egy ismeretlen fiatal férfi megtámadta. Neki sikerült elmenekülnie, társa viszont meghalt.

A vizsgálat kiderítette, hogy a kérdéses időben a két debreceni hajléktalan a nagyerdei Békás-tó melletti egyik padon evett is italozott. Harmadik személy azonban nem támadta meg őket, hanem összeszólalkoztak az ételen és az italon, amiből komoly verekedés támadt. L. Mihály - akin szintén találtak külsérelmi nyomokat - agyba-főbe verte társát, aki a helyszínen életét vesztette.

A verekedő hajléktalant a rendőrség őrizetbe vette, s a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon kezdeményezte előzetes letartóztatásba helyezését.

(MTI)

Ajánló:

Ha ön is úgy érzi, hogy szívesen segítene az utcán élőknek, akkor jelentkezzen!