Klórgáz ömlik a levegőbe Sajóbábonyban<br/>

Vágólapra másolva!
Egy 25 köbméteres vasúti tartálykocsiból történt lefejtés közben a csaptelep kiszakadása miatt klórgáz ömlik a levegőbe a sajóbábonyi Észak-Magyarországi Vegyi Művek területén.
Vágólapra másolva!

A helyszínre érkezett és a mentésben részt vevő tűzoltók közül hármat már kórházba szállítottak, csakúgy, mint egy helyszínen dolgozót is. A kiömlő klórt vízsugárral hűtik. Szerencse a bajban, hogy a környéken szélcsend van, így a gázfelhő egyelőre nem mozdul.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Védelmi Bizottság összeült, ugyanis ha feltámad a szél, akkor esetleg szóba kerülhet a környező községek kitelepítése.

(MTI)