A fenevad száma: 666<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Réz András esztéta a Blikknek elmondta: a sátán száma a 666. Ez megfordítva kilencesekké változik, így már nyilvánvaló az összefüggés.

A szám János jelenéseinek könyvére vezethető vissza – meséli Réz. Ő így fogalmaz: "a fenevad száma hat hatvanhat". A számmisztika szerint ez a héber ábécéből eredeztetve Nero császár nevét jelenti. Nero volt ugyanis az első római császár, aki keresztényeket mészároltatott le. A sátán napjának eljövetelére is több elmélet vonatkozik. Egyesek szerint 1998 volt a gonosz éve, mert 3x666 = 1998. De az Antikrisztus éve lesz 2000 is, hiszen a millenniumi elmélet szerint a sátán minden ezredik évben eljön a földre.

(Blikk)