Ügyvédi jelenlét<br/>

Vágólapra másolva!
A türelmi zónák létrejöttével párhuzamosan a rendőrség offenzívát indít a védett övezetben zajló prostitúció ellen. A főváros is kivenné részét ebből a munkából. A városrendészeti bizottság elnöke, Danielisz Béla szerint duplájára kellene növelni a közterület-felügyelők létszámát, s a szürke egyenruhások a világos mikrobuszokba ezentúl nem csak a paprikát és paradicsomot gyűjtenék be, hanem a tiltott területen felajánlkozó lányokat is. Ehhez azonban évi félmilliárd forintra volna szükség.
Vágólapra másolva!

Tiszai István, a Fővárosi Közterület-felügyelet osztályvezetője törvénymódosítást is szükségesnek tart, ma még ugyanis nem állíthatják elő a szabálysértőket. Az engedély nélküli árusok áruját ma is lefoglalhatják, a türelmi zónán kívül dolgozó prostituáltak pedig lényegében jogtalanul használják a közterületet. Az áru jelen esetben az örömlány teste, ezt azonban aligha foglalhatják le a közterület-felügyelők.

A XVIII. kerületben három területen jelenleg összesen 50-70 prostituált dolgozik - tudtuk meg György Lászlótól, a kerületi rendőrség közrendvédelmi osztályának vezetőjétől. Mint mondta, szeptember 1-je óta fokozott ellenőrzést tartanak, így naponta 5-6 lányt állítanak elő, akik - és ez már új jelenség - gyakorta ügyvéddel jelennek meg a kihallgatáson.

Sok klienst fogtak mostanában aktus közben. A bizonyítást segíti, hogy a rajtakapott férfiakat - akik általában családos emberek, így nem örülnének, ha idézésről szóló leveleket küldözgetne otthonukba a rendőrség - könnyű rávenni a vallomástételre.

Pécs rendőrkapitánya szerint egyelőre egyfajta macska-egér játék folyik: az örömlányok legkedveltebb gyülekezési helyein naponta legalább egyszer megjelenik a rendőrség. Ennek annyi eredménye lett, hogy például a 6-os út bevezető szakasza mentén ácsorgók száma jelentősen megcsappant - persze nem azért, mert felhagytak volna az "ipar" űzésével, csupán más helyet kerestek maguknak.

(Magyar Hirlap)