A mosonmagyaróvári sortűzper másodrendű vádlottját is kihallgatták<br/>

Vágólapra másolva!
Versecki István másodrendű vádlottat, volt határőrt szintén emberiség elleni bűntett elkövetésével vádolja az ügyészség. A vádirat szerint Versecki egy géppuskából 250 golyót lőtt ki a mosonmagyaróvári laktanya előtti téren összegyűlt tömegre.
Vágólapra másolva!

A másodrendű vádlott a tárgyaláson tagadta bűnösségét. Elmondása szerint az első lövések eldördülésekor a laktanya pincéjében volt, azonnal felrohant, és egy tiszt utasítására lőszert vitt az egyik géppuskához, de maga nem lőtt.

A sortűzzel kapcsolatban elmondta: látta, hogy az emberek eldőltek a golyózáporban. Az egyik géppuska 60-80 másodpercen át tüzelt folyamatosan, és ezalatt mintegy 150-180 golyót lőtt ki. A másodrendű vádlott eközben látta Dudást a parancsnoki épület egyik ablakában kiabálni, de nem értette, hogy mit.

A sortüzet követő eseményekről szólva azt mondta: a tér tele volt sebesültekkel, holttestekkel, széttépett emberekkel. Teherautón szállították el őket, ő maga egy combon lőtt asszonyt bevitt a laktanyába. Dudásról szólva megjegyezte: "Két óra múlva otthagyott minket. Nem tudom, ki lett a parancsnok, talán senki." A sortűz utáni délutánon a tömegből több civil bement a laktanyába. Követelték, hogy adják elő a tűzparancs kiadóját és a tiszteket. Egy főhadnagyot az ágy alól ráncigáltak elő, ütötték-verték, miközben levitték az utcára. Versecki négy-öt méterről nézte, ahogyan egy zászlórúddal szurkálták a tiszt hasát, és csizmával teljesen szétverték a fejét.

Versecki István bírói kérdésre elmondta: 1989-ben önként jelentkezett egy újsághírre, és sokáig az események szemtanújaként vett részt a büntetőeljárásban, majd egyszer csak vádlottá vált. Tudomása szerint azért, mert valaki azt állította róla, hogy géppuskával lőtte a tömeget.

A következő tárgyaláson, csütörtökön a másodrendű vádlott folytatja vallomását.

(MTI)

Ajánló:

Az '56-os események legjobb kutatóhelye

Korábban: