Ítéletet hirdettek a mátészalkai bírónő és lánya ügyében<br/>

Vágólapra másolva!
Jogerősen egy év - végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság Nagy Lászlóné elsőrendű vádlottat, a Mátészalkai Városi Bíróság volt elnökét csütörtökön. A mátészalkai vezető bírónőt azzal vádolták, hogy több polgári peres ügyben a lányát, Nagy Gabriella bírósági fogalmazót bízta meg a tárgyalás vezetésével, sőt a lánya egyes ügyekben ítéletet is hozott.
Vágólapra másolva!

Az elsőrendű vádlottat és lányát 17 rendbeli, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében találta bűnösnek a bíróság. Nagy Lászlóné négy esetben, a másodrendű vádlott, Nagy Gabriella pedig háromszor felbujtóként vett részt a bűncselekményekben. Nagy Gabriellát 8 hónap börtönbüntetésre ítélték, amelyet szintén két évre felfüggesztettek.

Az ügy harmadrendű vádlottját, Illés Mária bírót 150 ezer forint pénzbüntetéssel sújtották.