Ismét kihallgatták a Napi Magyarország újságíróit<br/>

Vágólapra másolva!
Hétfőn ismét kihallgatták gyanúsítottként a Napi Magyarország főszerkesztőjét és munkatársát, mivel június 18-án megjelent egy VIP-listával foglalkozó írásuk.
Vágólapra másolva!

A nyomozók az után érdeklődtek, hogy a Napi Magyarország milyen információk alapján írt a VIP-listáról, illetve a lap milyen forrásból értesült az abban szereplő nevekről - mondta D. Horváth Gábor, a napilap főszerkesztője, aki szerint nem követtek el banktitoksértést. A nyomozók azt is megkérdezték, hogy milyen szerkesztési gyakorlat működik a Napi Magyarországnál.

D. Horváth és kollégája az ügyvédjükkel együtt jelentek meg az ORFK-n. Itt, csakúgy mint pénteken, panasszal éltek az ellen, hogy banktitoksértéssel gyanúsítják őket.

Pénteken a rendőrségen D. Horváth Gábor és Huth Gergely közölte, hogy csak az ügyvédjük jelenlétében kívánnak vallomást tenni. Ezért hétfőre napolták el a kihallgatást.

(MTI)

Ajánló:

A 300/A vonatkozik a banktitoksértésre

Korábban:

1999. 09. 17.