Torgyán és Homoki nemmel szavazott, Szabó és Pepó tartózkodott <br/>

Vágólapra másolva!
A fideszes és MDF-es miniszterek szavazataival a kormány elfogadta a jövő évi költségvetés tervezetét, ám Torgyán József földművelésügyi miniszter, illetve Homoki János, a honvédelmi tárca államtitkára leszavazta a tervezet, míg a másik két kisgazda miniszter tartózkodott a szavazástól - jelentette be Borókai Gábor kormányszóvivő a kabinet ülését követő tájékoztatón. Torgyán József szerint a kormány szakmai álláspontja eltér az övétől.
Vágólapra másolva!

Az eredetileg elfogadott keretszámokkal hagyta jóvá a kormány a jövő évi költségvetés tervezetét, vagyis nem nőttek érdemben a tárcáknak nyújtott költségvetési támogatások - mondta Járai Zsigmond pénzügyminiszter. A beterjesztés előtti utolsó ülésen majd mindegyik tárca növelte volna támogatási igényét, ám ezeket a kormány elutasította. Nem emelték a földművelésügyi tárcának nyújtandó 189,4 milliárd forintos támogatást és a 250 milliárdos kiadási oldalt sem. Nincs mód 55 milliárd forintos hitelgarancia vállalására, erre jövőre legfeljebb 10 milliárd forintos keretet tud biztosítani a költségvetés - mondta Járai.
Mint arról beszámoltunk, Torgyán József a múlt héten termelőkkel és agrárvállalkozókkal állapodott meg 55 milliárdnyi agrárhitel állami garantálásról kormányfelhatalmazás nélkül.
A megállapodásban körvonalazott hitelkonszolidációs program kidolgozatlan - tette hozzá a pénzügyminiszter.
A kisgazda miniszterek továbbra is ragaszkodnak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 413 milliárd forintos költségvetési támogatásához, ezért a kormányülésen nem támogatták a büdzsé tervezetét a jelenlegi formában.
A kisgazda képviselők által feltárt tartalékok, amelyből többletigényeiket finanszíroznák, nem valósak - mondta Járai, aki szerint a költségvetés kamatkiadásait nem lehet tovább csökkenteni, az adó- és járulékkinnlevőségek behajtását egyik évről a másikra nem lehet drasztikusan a beszedhető bevételeket növelni.
A költségvetést akár már ma este a T. Ház elé lehet terjeszteni, mégpedig eredeti formájában, a kisgazdák javaslatai nélkül - mondta a kormányfő a kormányülés szünetében.
Torgyán József lapunknak kijelentette: nem meglepő Orbán Viktor véleménye, hiszen a kormány szakmai álláspontja más, mint az FKGP-é. A kisgazdák módosítóindítványt terjesztenek majd a parlament elé a földművelésügyi tárcának kért költségvetési támogatás ügyében.
Járai nem tudta megmondani, hogy milyen következménnyel járhat, ha a szocialisták és a kisgazdák szétszavazzák a kormányköltségvetés tervezetét, ám Borókai Gábor kormányszóvivő szerint nem valószínű, hogy a kisgazdák együtt szavazzanak a "Bokros-csomagot létrahozó MSZP-vel".
Torgyán a Magyar Hírlapnak kijelentette, ha arra kérnék, miközben képviselői székéből az agrárium és a vidékfejlesztés számára kér többlettámogatást, hogy maradjon is ott, akkor ez a koalíció csak másfél évig tartana Magyarországon.
Az MDF változatlanul hiányolja, hogy az FKGP nem tette le az asztalra azt a csomagot, amely hivatalosan is alátámasztja az FVM igényét. Font Sándor képviselő szerint a 413 milliárd egyelőre nem több fikciónál. Font szerint az MDF-ben nem tartják valószínűnek, hogy a koalíció szétszavazna a büdzsé ügyében.
Mátrai Márta arról tájékoztatta lapunkat, hogy a képviselőcsoport holnapi elnökségi ülésén vélhetőleg szóba kerül a Fidesz számára követendő stratégia. A frakcióigazgató nem tud arról, hogy pártja a MIÉP-pel folytatna háttértárgyalásokat, szerinte inkább a kisgazdákkal kell egyeztetni és tisztázni a nézetkülönbségeket. Mátrai úgy véli, erre a költségvetés végszavazásáig van lehetőség.


Nyugdíjemelés és adókedvezmények

A kormány jóváhagyta a jövő évi tb-költségvetés tervezetét is, eszerint jövőre 8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. A két törvénytervezetet pénteken terjeszti a T. Ház elé a Pénzügyminisztérium.
Januártól nem változik a táppénz-finanszírozás rendszere, vagyis továbbra is az első 15 napot fizeti a munkáltató, viszont megszűnik a háromnapos betegszabadság. Továbbra is 30 nap alatt bírálja el az APEH a 300 ezer forintnál alacsonyabb áfa-visszaigényléseket, csak az efeletti összegeknél emelik a vizsgálati időszakot 45 napra. A személyi jövedelemadó alkalmazotti kedvezményeket egymillió forint feletti jövedelműek is igénybe vehetik. A kormány két képviselői módosítójavaslatot támogat, az egyik szerint 1,1 millió forintos éves jövedelemig lehet igénybe venni a fokozatosan csökkenő adó-visszatérítést, a másik javaslat szerint ez az összeghatár 1,2 millióra növekedne. Nem támogatták viszont a miniszterek az 5 millió forint feletti 50 százalékos szja-kulcs bevezetését, sem a reklámadó kivetését.
2002 januárjától csak játéktermekben, illetve kaszinókban üzemeltethetnek pénznyerő-automatákat. A kaszinócégek törzstőkeigényét 1 millió forintról 100 millióra emelik, és csökkentik a kiadható kaszinókoncessziók számát.

(Magyar Hirlap)