Pártsemleges televízióért tüntettek a Szabadság téren<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Többtucatnyian tüntettek tegnap a Magyar Televízió Szabadság téri épülete előtt. A különféle civil szervezetek tagjai többek között az kiabálták: Nem akarunk Orbán-televíziót! Szentesi Emil, a Sajtólevelezők Klubjának elnöke azt mondta: ne fizessék be a rádió-televízió előfizetési díját, ha nem változik a Televízió műsorpolitikája, s ha nem állítják vissza az Új Reflektor Magazin sugárzását. Követeléseikről petíciót adtak át Szabó László Zsolt MTV-elnöknek, amelyet kabinetfőnöke vett át. Ilkei Csaba, az Új Reflektor Magazin főszerkesztője elmondta a Blikknek: szerződést kötött az egyik magántelevízióval. Folytatja műsorát, talán már január 1-jétől

(Blikk)