Szocialista képviselők 310 milliárdot adnának az agrártárcának<br/>

Vágólapra másolva!
A szocialisták két képviselője, Szekeres Imre és Orosz Sándor módosító indítványt nyújt be a költségvetéshez, amelyben javasolják: a földművelési tárca az előirányzott 250 milliárd forint helyett 310 milliárdot kapjon - értesült a Magyar Hírlap. Csúcs László kisgazda képviselő kijelentette: nem tartanak igény az MSZP segítségére. A kormány tegnap benyújtotta az Országgyűlésnek a jövő évi büdzséről és a tb-alapok költségvetéséről szóló törvényjavaslatokat.
Vágólapra másolva!

Az MSZP csak reális igényeket támogat, s az agrártermelés, a beruházások és az export segítése ilyen – indokolta a lapnak Szekeres Imre. Erre a célra a 250 milliárdos kormány-előterjesztésen belül 140 milliárd állna rendelkezésre. Szekeres ImreA költségvetési bizottság elnöke rámutatott: az agrárszervezetekkel kötött megállapodásból és az 1997-ben hozott agrártörvényből egyaránt következik, hogy az említett 140 milliárdot emelni kell. Ezt a tételt - javaslatuk szerint – 60 milliárddal növelnék. Így a tárca összesen 310 milliárd forintot kapna. Szekeres jelezte: módosító indítványuk jövő héten elkészül. Szerinte az szakmailag megalapozott álláspontot támogat. Hozzátette: az MSZP nem akar kormányt buktatni, javaslatait csakis az agrárágazat igényei vezérlik. Ezért reméli, hogy a kormányoldal igent mond javaslatukra.

Szekeres leszögezte: Torgyán József 413 milliárdos igénye politikai-taktikai blöff, felhasználásának mikéntjeire nem adtak választ. A szocialista politikus a kisgazdák újabb lépését, a 250 plusz külön 163 milliárdos igényt értelmezhetetlennek tartotta, mert az a költségvetésen kívüli, nem létező bevételekre spekulál.

Orosz és Szekeres indítványáról utóbbi elmondása szerint a héten szó esett az MSZP frakcióülésén és a frakcióelnökség előtt is. Szekeres abban is bízik, hogy az 1997-es agrártörvényt velük együtt elfogadó SZDSZ megszavazza mostani javaslatukat.

Kuncze Gábor SZDSZ-frakcióvezető lapunkkal annyit közölt: a módosító indítvány tartalma, realitásának megítélése a szabad demokratáknál csak későbbi vizsgálat és mérlegelés tárgya lesz.

Orosz SándorMádi László, a költségvetési bizottság fideszes alelnöke úgy reagált: nem érti az MSZP sietségét, a képviselők csak a jövő héten kapják kézhez a kormány javaslatát, így várhattak volna pár napot Szekeresék. Mádi szerint az MSZP eddig is több indítványt tett megalapozottság és fedezet nélkül. Amíg nem adnak választ, hogy a 60 milliárdos többlettámogatást milyen ágazattól akarják elvonni, addig ez csak ígérgetés, felelősség nélkül - szögezte le a Fidesz képviselője.

Csúcs László kisgazda képviselő elmondta: tudnak az MSZP által felkínált lehetőségről, amelyet a '97-es agrártörvény biztosítana, de nem tartanak rá igényt. Ezt azzal indokolta, hogy az FKGP először koalíciós partnereit akarja meggyőzni arról, hogy saját módosító-javaslataik átfogó rendezés lehetőségét biztosítanák. Arról egyelőre nincs döntés, számítanak-e az MSZP voksaira. Céljuk változatlanul a 413 milliárdos támogatás megszerzése.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(1999.08.25.)