180 millió forinttal eltűnt az Otthon XXI. Ingatlanbefektető és Hasznosító Szövetkezet igazgatója<br

Vágólapra másolva!
Csalás bűntettének alapos gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen a BRFK Gazdaságvédelmi Osztálya, miután eltűnt az Otthon XXI. Ingatlanbefektető és Hasznosító Szövetkezet igazgatója. Az igazgató magával vitte magánszemélyek 180 millió forintos befektetését is.
Vágólapra másolva!

Az Otthon XXI. Ingatlanbefektető és Hasznosító Szövetkezet Magyarországon eddig ismeretlen
lakásfinanszírozási lehetőséget ajánlott tagjai számára. A szövetkezet szlovák állampolgárságú vezetői magyarországi tevékenységük megszervezésével egy magát Kovács Péternek nevező személyt bíztak meg, aki igazgatóként tevékenykedett a cégnél.

A nyomozás során azonban megállapították, hogy az igazgató a szövetkezet ügyeinek intézésénél hamis okiratokat használt fel.

Az állítólagos Kovács Péter szeptember 8-án tűnt el a 180 millió forinttal.

(MTI)