A hétvégén a határőrök 81 illegális határátlépőt fogtak el, és öt lopott autót találtak meg<br/>

Vágólapra másolva!
Öt lopott gépkocsi került kézre a hétvégén a magyar határszakaszokon, melyek összértéke eléri a 25 millió forintot. Tiltott határátlépés miatt 81 személyt fogtak el, akik közül 80-an Magyarországot akarták elhagyni.
Vágólapra másolva!

Krisán Attila ezredes, a határőrség szóvivője elmondta: az ártándi átkelőnél egy Csehországból lopott Mazdát, Tompán egy Interpol körözésében szereplő Mercedest, Röszkén pedig egy Fiat Puntót találtak a határőrök. Ezeken kívül egy szintén a körözési listán található Volkswagen Passat és egy Mercedes Jugoszláviába csempészését akadályozák meg.

Az elfogott személyek közül 60-an román, hatan örmény, négyen-négyen moldáv és jugoszláv, ketten-ketten grúz és bolgár, egy személy pedig ukrán állampolgár. Embercsempészet elkövetésének alapos gyanúja miatt 12 személy ellen indítottak büntetőeljárást, akik között tizenegy magyar és egy román állampolgár volt. A határállomásokon nyolc, Magyarországon körözött személyt fogtak el.

Közokirat-hamisítás miatt 20 külföldi ellen indult eljárás.

(MTI)

Ajánló: