Gyújtogatás okozta a tüzet Zámolyon<br/>

Vágólapra másolva!
A zámolyi kultúrházból nemrégiben faházakba költöztetett roma családok ideiglenes szálláshelyénél gyújtogatás okozta a tüzet. A rendőrség nem gyanúsítja azt a két csákvári fiatalembert, akiknek társát augusztus 28-án Zámolyon halálra verte egy roma nő.
Vágólapra másolva!

A rendőrség súlyosságának és társadalmi hatásának megfelelően kezeli az ügyet, s nem rongálás, hanem közveszélyokozás alapos gyanúja miatt folytatja a vizsgálatot - közölte. A nyomozást a Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság bűnügyi osztálya végzi, a helyszínen talált nyomok szükséges vizsgálatát pedig soron kívül végzik el szakértők – közölte Sipos Gyula ezredes, a Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője.

Ugyancsak szakértők vizsgálják azt a két - Miskolcon, illetve Szegeden feladott - levelet is, amelyet a tűzesetet megelőzően kaptak a zámolyi roma családok, s amelyik közül az egyik becsmérlő, becsületsértő megjegyzéseket, a másik pedig nyílt fenyegetést tartalmazott.

A rendőrség szerint a gyújtogatás elkövetéséből kizárható az a két csákvári fiatalember, akik túlélői az augusztus 28-án Zámolyon történt bűncselekménynek, amelynek során harmadik társukat a romák ideiglenes szállásainál olyan súlyosan megverték, hogy belehalt sérüléseibe.

A kedd este történtekről elhangzott: egy, a mellékhelyiségbe igyekvő kisgyerek vette észre, hogy égnek a két faház között felhalmozott használaton kívüli bútorok és egyéb tárgyak. Az erős szél miatt a lángok nagyon gyorsan az egyik faház oldalára is átterjedtek. Az egyik faházban közösen televíziót néző romák értesítették a tűzoltókat, s maguk is megkezdték a tűz oltását. Személyi sérülés nem történt, a kár az első becslések szerint többszázezer forint.

(MTI)