Munkáspárti tüntetést tartottak a Felvonulási téren<br/>

Vágólapra másolva!
Alapvető állampolgári jogokat rögzítő szociális alkotmány elfogadását követelte pénteken a budapesti Felvonulási téren rendezett demonstrációján a Munkáspárt és a Humanista Párt. A demonstráció után a tüntetők petíciót nyújtottak be a Miniszterelnöki Hivatalba.
Vágólapra másolva!

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke beszédében - az utóbbi tíz év kárvallottjait és elégedetlenjeit megszólítva - célként említette: az általuk követelt megállapodás a mindenkori kormány és a társadalom kötelező érvényű egyezsége legyen. Ennek tartalmaznia kell többek között az ingyenes egészségügyi ellátáshoz, a felsőfokú tanulmányokhoz és az első munkahelyhez való jogot. A politikus bírálattal illette a jelenlegi kormányt, amely szerinte nemzetközi nagyvállalatoknak adja el a gazdaságot, és ígérete ellenére nem törődik a társadalom többségével. Thürmer Gyula így fogalmazott: ez a gazdagok, a multik kormánya, a NATO szolgája.

A demonstráció befejeztével a tüntetők mintegy 120 gépjárműből álló konvoja a Kossuth térre indult, hogy képviselői petíciót nyújtsanak át a Miniszterelnöki Hivatalban.

(MTI)

Ajánló:

vezetői, története, programjai