A rendőri vezetők nem akarnak nyilatkozni, de minden vádat tagadnak<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Belügyminisztérium sajtófőnöke szerint az ügy nem tartozik Pintér Sándor belügyminiszter hatáskörébe.

Pintér csak egyszer beszélt erről egy sajtótájékoztatón, amikor "álgondnak, álproblémának" nevezte Karancsi százados, a békési rendőrök és az olajmaffia ügyét. Az ügyről való tájékoztatást pedig sárdobálásnak nevezte.

Sem Gál László volt békési főkapitány, sem Orbán Péter országos rendőrfőkapitány nem nyilatkozott az ügyről.

Gál László, aki a BM felügyeleti és ellenőrzési hivatalát vezeti tagadta a Pallag László kisgazda politikus által felhozott vádakat. Közölte: a hamis vádaskodás miatt büntetőeljárást kezdeményez a képviselő ellen.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának főigazgatója, Bencze József szintén tagadta a VPOP ellen felhozott vádakat. Közölte: bizonyítékai vannak arra, hogy egy szó sem igaz abból, amit Pallag László állított.