Előzetesben a Torgyán lakása elleni pokolgépes merénylet gyanúsítottja <br/>

Vágólapra másolva!
Már július óta előzetes letartóztatásban van egy férfi, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy ő készítette az FKGP székháza előtt tavaly elhelyezett, valamint a Torgyán József pártelnök lakásánál működésbe lépett robbanószerkezeteket.
Vágólapra másolva!

A BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának munkatársai július 22-én, egy Budapesthez közeli település családi házában tartott házkutatáskor találtak egy robbanószerkezetet és egy hozzá tartozó távirányítót. Ezek az eszközök szakértők szerint pontosan ugyanolyanok, mint amilyet tavaly robbantottak fel Torgyán József II. kerületi lakása előtt, illetve a Kisgazdapárt Belgrád rakparti székháza előtt találtak.

A férfi - aki egyébként telefonműszerész - tagadja az ellene felhozottakat. Mint azt a kihallgatásokon mondta: feltételezhetően valaki más helyezte el nála a be nem élesített pokolgépet és a többi tartozékot.

1998. március 12-én reggel ismeretlen tettes egy reklámszatyorba rejtett pokolgépet helyezett el az FKGP Belgrád rakparti székházának bejárata mellé. A szerkezetet még robbanása előtt megtalálták és hatástalanították.
Négy nappal később, 16-án a pártelnök rózsadombi lakása előtt lépett működésbe egy robbanószerkezet, amely jelentős anyagi károkat okozott. Az eddigi ismertek alapján az előzetesben lévő férfinek egyelőre csak a két fentebb említett esethez volt köze, és nem hozható összefüggésbe a Szájer József fideszes politikus lakásánál történt tavaly májusi robbantással.

(MTI)