Változatok türelmi zónákra<br/>

Vágólapra másolva!
Lakóparkot építene a budapesti örömlányoknak a türelmi zónán belül a józsefvárosi polgármester. Ennek költségeit a fővárosnak és a kerületeknek kellene állniuk, így a zóna már szerepelne a jövő évi költségvetésben. A gazdasági főpolgármester-helyettes elképzelhetetlennek tartja, hogy szociális támogatásban részesítsék a prostituáltakat. A Magyar Hírlap értesülései szerint Budapest négy pontján találni olyan területet, ahol a lányok törvényesen űzhetnék az ipart. Az egyik a IX. kerületben az expó-telek mögött, a Nemzeti Színház szomszédságában található.
Vágólapra másolva!

Budapestnek mindössze négy pontján jelölhető ki türelmi zóna, vagyis olyan hely, ahol jövő márciustól háborítatlanul űzhetik mesterségüket a prostituáltak - értesült a Magyar Hírlap. A fővárosi önkormányzatnál 15 lehetséges helyszínből választották ki a szóba jöhető városrészeket, és a VIII. kerület is négy variációt nyújtott be a főépítészi irodára. A Főpolgármesteri Hivatalban sem, a Józsefvárosban sem beszélnek a helyszínekről.

A lap úgy tudja, egyenlő eséllyel szállhat versenybe Terézváros a Nyugati pályaudvar mögötti MÁV-területtel, Józsefváros a Könyves Kálmán körút és a Salgótarjáni út által határolt szeglettel.
Ferencváros pedig azt tartja elképzelhetőnek, hogy a Könyves Kálmán körút- Üllői út és a vasúti hídról lekanyarodó sínek által határolt területen, vagyis az expó-telek mögött jelöljék ki valahol a türelmi zónát. Ez utóbbi lakott területtől távol esik, az 1-es villamos meghosszabbításával azonban hamarosan BKV-val is megközelíthető lesz. Igaz, az expó-telekre a közeljövőben kulturális központot építenek - többek között itt épül majd fel a Nemzeti Színház - így ez valamelyest megköti a döntéshozók kezét. A türelmi zóna háromszáz méteres körzetében ugyanis nem lehet közintézmény, kulturális intézmény, templom, iskola, óvoda.

A többi kerület hallani sem akar a zónákról. A múlt héten Kőbányán mondtak nemet. Zugló még hónapokkal ezelőtt döntött úgy, hogy nem lesz legalizált prostitúció a kerületben. A fővárosi önkormányzat főépítészi irodáján egy külön e célra kidolgozott számítógépes program segítségével átvizsgálták Zugló területét, és bebizonyosodott, hogy ott valóban nem férnek el a lányok, olyan sűrű a közintézményi hálózat.

Most épp Józsefvárost veszi nagyító alá a főépítész. Bizonyos városrészeket egyértelműen kizárnak, így például nem vizsgálják az I. kerületet, illetve a Belvárost. Nemcsak a helyszín kiválasztásáról vitáznak a városatyák a kerületekben és a Főpolgármesteri Hivatalban. Nincs egyetértés abban sem, hogy ki viselje a zóna kialakításának költségeit, s egyáltalán milyen legyen az örömnegyed.

Józsefvárosi elképzelések szerint fallal kell körülzárni, és sorompó állna a bejáratnál. Az örömnegyedet csak 18 éven felüliek látogathatják majd.

Csécsei Béla VIII. kerületi polgármester szerint lakóparkot kell kialakítani a zónában, ahol a lányok kulturáltan dolgozhatnak, de ehhez a fővárosnak és a többi kerületnek a pénzére is szükség van. Józsefváros egy legalább öthektáros területet tart elfogadhatónak. Ezt nagy valószínűséggel kivásárlással vagy kisajátítással szereznék meg. Ezután meg kell teremteni a közműszolgáltatásokat is, és az épületekről is gondoskodni szükséges. A beruházás milliárdos nagyságrendű lehet.

Arról már Józsefvárosban is megoszlanak a vélemények, hogy a főváros részt vállaljon-e a zóna üzemeltetésében: értékesítse vagy netán bérbe adja a házakat a lányoknak. Így ugyan megakadályozhatnák, hogy az alvilág rátegye a kezét az örömnegyedre, viszont a városvezetés törvénysértést követne el.

Derce Tamás, Újpest polgármestere szerint a négy évtizede paragrafusokba foglalt New York-i egyezmény tiltja a prostitúciós terület kijelölését és az örömlányok nyilvántartásba vételét. Az önkormányzat ezért még ebben a hónapban az Igazságügyminisztériumhoz fordul, a jogharmonizációs bizottság oldja fel az ellentmondást.
A lakóparkról szóló józsefvárosi ötletet a Főpolgármesteri Hivatalban egyhangúlag elutasítják. Danielisz Béla, a városrendészeti bizottság elnöke szerint nem a főváros feladata, hogy összkomfortos feltételeket teremtsen a lányoknak. Moskovits Péter, a pénzügyi bizottság elnöke hozzáteszi: a házakat az érintetteknek és azok futtatóinak kellene felépíteniük. A terület kiváltása és a közművesítés, valamint a rendészeti feladatok azonban többletpénzbe kerülnek a kerületeknek, ezért abban részt kell vállalnia a fővárosnak.
Moskovits szerint a jövő évi költségvetésben mindenképp szerepelnie kell a türelmi zónának.

Atkári János gazdasági főpolgármester-helyettes úgy véli, csak a forrásmegosztás reformja után lehet elgondolkodni azon, hogy miként osztozzanak a költségeken a kerületek és a főváros. Erre pedig idén nem kerül sor. Atkári megjegyezte: valóban szükséges, hogy a zónán belül bizonyos beruházásokat közpénzből valósítsanak meg, ám ez nem terjedhet ki az épületekre.
Az üzletszerű kéjelgés mint egyfajta ipari tevékenység nyilván busás bevételeket hoz, ezért elképzelhetetlen, hogy a fővárosi önkormányzat szociális támogatásban részesítse az örömlányokat - tette hozzá Atkári János.

Vajta Zoltán

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

A szakember szemével.

Korábban:

(1999.09.13.)