A polgárok bizalmatlanok a rendőrséggel szemben<br/>

Vágólapra másolva!
A polgárok meglehetősen bizalmatlanok a rendőrséggel szemben - derül ki a TeleDirect Magyar Hírlap megbízásából készített telefonos gyorsfelméréséből. A Békés megyei olajszőkítési ügyekről és az ezekkel kapcsolatba hozott rendőri halálesetekről tájékozott polgárok 82 százaléka szerint lehet(ett) összefonódás a rendőrök és az alvilág között. A megkérdezettek 70 százaléka szerint személyi konzekvenciákkal kellene járni az ügynek.
Vágólapra másolva!

Azok, akik tudnak a Békés megyei olajszőkítési ügyekkel összefüggésbe hozott rejtélyes rendőrhalálokról, meglehetősen bizalmatlanok a rendőrséggel szemben. 82 százalékuk szerint lehet(ett) összefonódás a rendőrök és az alvilág között, míg ennek ellenkezőjét mindössze 3 százalékuk állította. A hiányzó 15 százalék kitért az állásfoglalás elől. Ennek megfelelően a megkérdezettek 72 százaléka nem tartja elfogadhatónak az eddigi vizsgálatokat végző rendőrségi szervek megállapításait, további 15 százalékuk pedig ebben a kérdésben sem tudott állást foglalni.
Ez azt jelenti, hogy az ügyről értesültek mindössze 13 százaléka elégedett az eddig történtekkel. Ám még ők sem maradéktalanul, hiszen a megkérdezettek 89 százaléka további vizsgálatokat tart szükségesnek, és nem a rendőrség részéről.

A válaszmegoldások ezeknél a kérdéseknél nem függnek össze a kérdezettek pártállásával. Annyi megállapítható, hogy azok, akik nem tudták vagy nem akarták eldönteni, hogy inkább a kormánypártokat vagy inkább az ellenzéki pártokat támogatnák egy "most vasárnapi" választáson, azok az átlagosnál gyakrabban tértek ki a válaszadás elől. Az ellenzékiek és a kormányoldaliak viszont nagyon hasonlóan vélekedtek.

Abban a tekintetben viszont már jelentősek a pártállás szerinti különbségek, hogy szükség lenne-e személycserékre, és hogy hol. A megkérdezettek 70 százaléka szerint személyi konzekvenciákkal kellene járni az ügynek. Ebben a tekintetben még nincs jelentős különbség a kormánypártiak és az ellenzékiek között. Abban viszont már van, hogy míg a kormánypártiak többsége megelégedne a rendőrség megyei vezetésében végrehajtott személycserékkel, addig az ellenzékiek a rendőrség országos vezetési szintjén, illetve a Belügyminisztériumban is indokoltnak látnák a személycseréket.

TeleDirect

(Magyar Hirlap)

Korábban:

Az [*****] dossziéja.