Rendőrségi kihallgatás az Ereco Rt.-nél<br/>

Vágólapra másolva!
Immár két szálon folyik a nyomozás az Akna utcai hulladékbotrány ügyében. A X. kerületi rendőrkapitányság már nem csak azt vizsgálja, hogy az Ereco Rt.-től származik-e a Kőbányán talált veszélyes fémhulladék. A nyomozók arra is választ kertesnek, valóban megvesztegették-e a környezetvédelmi hatóság munkatársait. Az Ereco Rt. a konkurencia alaposan megszervezett akcióját látja a támadások hátterében.
Vágólapra másolva!

Megkezdődtek a rendőrségi kihallgatások az Akna utcai botrány ügyében. A X. kerületi rendőrkapitányság veszélyes hulladék elhelyezésének alapos gyanújával kezdte meg a nyomozást körülbelül egy hónapja. A rendőrség már azt is vizsgálja, valóban megvesztegették-e a környezetvédelmi hatóságok munkatársait. A Környezetvédelmi Főfelügyelőség ugyanis a héten feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, miután birtokukba került egy levél, amelyben egy hulladékelhelyezéssel foglalkozó cég kenőpénz kifizetését mérlegeli a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség két munkatársának.

Mint arról korábban beszámoltunk, az 1995-ben készült dokumentumban a Concord Invest arról számolt be külföldi társtulajdonosának, hogy miként lehetne Pomázon elhelyezni az Ereco Rt. shredder hulladékát. A levél költségként egy ausztriai utazást említ és csúszópénzt két fő részére.

Az Ereco Rt. többek között fémhulladék feldolgozásával foglalkozik. Nevét többször hozták összefüggésbe törvénytelenül lerakott veszélyes hulladékokkal. Először Pomázon támadt perpatvar az önkormányzat és a cég között. Az elsőfokú környezetvédelmi hatóság pedig többmilliós bírságot szabott ki az Erecóra és a lerakót működtető Concord Investre, a határozatot azonban megsemmisítették és új eljárás lefolytatására kötelezték az illetékes hatóságot. Az ügy érdekessége, hogy a Concord akkori igazgatója ma az Ereco egyik vezetője.

A főfelügyelőség feljelent

Idén nyáron a sajtó az Akna utcai hulladékbotránytól volt hangos. Az Ereco mindvégig tagadta, hogy veszélyes hulladékot szállított volna a kőbányai lerakóba, ám a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség megbírságolta a céget és a telepet működtető Gödör Kft.-t. Ezenkívül környezetvédelmi felülvizsgálatra kötelezték mindkét céget, azaz részletesen kell dokumentálniuk, hogy milyen hulladékból mennyi került az Akna utcába.

A döntést az érintettek megfellebbezték, közben azonban a felettes hatóság, a Környezetvédelmi Főfelügyelőség büntető feljelentést tett a rendőrségen. Takács Margit főosztályvezető lapunknak elmondta, ki kell deríteni, hogy a levél megírását követően valóban került-e pénz a hatóság néhány munkatársának zsebébe; különben miként fordulhatott volna elő, hogy az Ereco rendszeresen, következmények nélkül megszegje a környezetvédelmi jogszabályokat. A korrupcióra utaló levelet egyébként a főfelügyelet nem régóta ismeri. Azután kezdtek komolyan foglalkozni vele, hogy az Akna utcai vizsgálat iratait megismerték. A felügyelőség felterjesztette a Pest Megyei ÁNTSZ megkeresését is, amely szerint immár Göd és Dunakeszi határában is feltűnt az Ereco fémhulladéka.

A X. kerületi rendőrkapitányság gazdaságvédelmi alosztálya megkezdte a Akna utcai lerakót működtető cég és az Ereco munkatársainak kihallgatását. Molnár János alosztályvezető lapunknak elmondta, szinte biztosak benne, hogy az Ereco Rt.-től származik az Akna utcában talált veszélyes hulladék. Nem tartja életszerűnek, hogy több alkalommal is alaptalanul bírságolták volna meg a céget, s az Ereco mások hulladékát szállította volna el hatósági felszólításra az Akna utcából. Molnár János tudomása szerint a cég 1991 óta tisztázatlan körülmények között helyezi el a környezetre veszélyes ballasztanyagot, s ugyanettől az időponttól kezdve szállítják a shreddert az Akna utcába. Az Ereco Rt. ezt mindvégig tagadta. Ám a gazdaságvédelmi alosztályvezető abban is biztos, hogy a cégnek tudomása volt a hulladék veszélyességéről, s hogy azt kommunális lerakóban tilos elhelyezni.

Elévülhet-e a vesztegetés?

A korrupcióra utaló levél új megvilágításba helyezheti az ügyet – mondta az alosztályvezető. Molnár János egyébként nem látta a dokumentumot, ezért bekéri azt az érintett vállalkozásoktól. Kérdéses azonban, hogy emelhetnek-e vádat, még ha be is bizonyosodik a vesztegetés tényállása. Amennyiben ugyanis egyetlen alkalomra szólt a csúszópénz, a bűncselekmény már elévült. Ha viszont a vesztegetés évekkel későbbi bűncselekményekkel, illetve szabálysértésekkel is kapcsolatba hozható, akkor annak következményei lesznek - tette hozzá az alosztályvezető. A cég illetékese, Horváth László állítja, csak az elmúlt hónapokban a sajtóból szereztek tudomást a levélről, amelynek tartalma, mint utólag kiderült, kósza ötlet volt csupán. Nem szegtek meg soha semmiféle jogszabályt - utasította vissza a vádakat Horváth. Elmondta, hogy a botrány hátterében a konkurencia alaposan megszervezett akciója áll.

Konkurenciaharc és milliárdok

Az Ereco Rt. honosította meg először Magyarországon a shredderezési technológiát. Ez azt jelenti, hogy a fémhulladékot összeőrlik és a feldolgozás során 99,8 százalékos tisztaságú vasat nyernek ki abból. Ezt a nyersanyagot eddig csak külföldön értékesítették. Amint aláírtak egy szerződéskötésről szóló szándéknyilatkozatot egy hazai felhasználóval, megjelentek a sajtóban az Ereco elleni támadások. Ha ugyanis a shredderezéssel nyert vas felvásárlására térnének át Magyarországon is, óriási piacot veszthetnének a bálázott hulladékkal kereskedő cégek. A bálázott fémhulladék csak 80 százalékos tisztaságú, égetéssel kell külön választani a fémtől. Az Ereco 6 millió dollárért vásárolta meg a shredderező berendezést, s most a konkurens hulladékfeldolgozóknak is be kellene ruházniuk. Nem ezt választották, hanem egy olcsóbb megoldást: az Ereco lejáratását, és a hatóságokat is sikerült megtéveszteniük - vélte Horváth László.

(Magyar Hirlap)