MSZP Országos Elnökség: Kövér László mondjon le!<br/>

Vágólapra másolva!
Az MSZP növekvő aggodalommal tapasztalja, hogy a kormányzati munka hibái, a kormánypártok csökkenő népszerűsége a Fidesz egyes vezetőit mind gyakrabban késztetik durva hangú vádaskodásra, ellenségkeresésre, fenyegető nyilatkozatokra.
Vágólapra másolva!

Kövér László most odáig jutott, hogy az Országgyűlés október 19-ei ülésén hazaárulással vádolta a szocialistákat. Ezzel a becsületébe gázolt a párt tagjainak és több millió választónak.

Közvetve megsértette a Magyar Szocialista Párttal szoros kapcsolatot tartó szocialista és szociáldemokrata pártokat is. Szavai fenyegetést jelentettek mindazoknak, akik békében, nyugalomban, normálisan működő parlamenti demokráciában akarnak élni. A Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége ezért lemondásra szólítja fel Kövér László minisztert.

Helyettese tetteiért felelősséggel tartozik a iniszterelnök is. Kövér László titkosszolgálatokat felügyelő miniszterként, a miniszterelnök helyetteseként és bizalmasaként rendkívül nagy hatalom birtokosa.

Az önfegyelem teljes hiánya miatt szélsőséges politikai indulatai nem csak szavaiban, de tetteiben is megnyilvánulhatnak. Az MSZP Országos Elnöksége ezért felhívja a miniszterelnököt, hogy - amennyiben Kövér László önként nem mond le - mentse fel tisztségéből.

Az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja felszólítja a Fidesz-MPP parlamenti frakcióját, hogy határolódjon el Kövér László szavaitól, országgyűlési képviselőhöz méltatlan magatartásától.

Az MSZP nem kíván részt venni a közélet eldurvulásához vezető méltatlan politikai csatározásokban, az ellenség- és bűnbakkeresésben, hanem az ország boldogulását akarja szolgálni, az emberek gondjainak megoldását segíteni.

Budapest, 1999. október 20.
Kovács László