Tovább tart a patikavita<br/>

Vágólapra másolva!
A tb szerint Budapest gyógyszerellátásában biztosan nem lesz zavar, eddig ugyanis már csaknem száz fővárosi, illetve Pest megyei patikával kötötte meg az új finanszírozási szerződést az egészségbiztosító. A gyógyszerészkamara azonban továbbra sem ért egyet a szerződések tartalmával, mai elnökségi ülésén várhatóan több ponton is módosítást kért a biztosítótól.
Vágólapra másolva!

Kizárt, hogy novembertől bárkinek teljes árat kell fizetnie a tb-támogatott gyógyszerekért - áll az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) sajtófőnökének lapunkhoz eljuttatott közleményében. Mint ismeretes, a Magyar Gyógyszerész Kamaránál korábban úgy nyilatkoztak: elképzelhető, hogy a jövő hónapban a receptköteles orvosságok teljes árát ki kell fizetniük a betegeknek, a gyógyszertárak ugyanis nem fogják aláírni az utólagos finanszírozásukról szóló, diktátumszerű szerződést.

A sajtóközlemény szerint ugyanakkor az OEP eddig már csaknem száz budapesti, illetve Pest megyei patikával megkötötte az új finanszírozási szerződést, vagyis Budapest gyógyszerellátása biztosított. A hét végére pedig várhatóan az ország valamennyi gyógyszertárával megegyezik a biztosító.

A gyógyszerészkamara továbbra is úgy látja: sem a patikusok elvárásainak, sem a biztonságos gyógyszerellátás követelményének nem felel meg a tb-nél kidolgozott szerződéstervezet. A kamara ezért mai elnökségi ülésén várhatóan ismét úgy dönt majd, hogy élve törvényben biztosított egyetértési jogával, több változtatást kér az egészségbiztosítótól - mondta lapunknak a testület elnöke.

Hávelné Szatmári Katalin hozzátette: az ő információik szerint a félszázat sem éri el az új szerződések száma, miközben csupán a fővárosban 350 patika működik.

Haiman Éva

(Magyar Hirlap)