Szabó Lukács bepereli Csurka Istvánt<br/>

Vágólapra másolva!
Szabó Lukács személyiségi jogok megsértése, valamint becsületbe gázoló valótlan állítás miatt bepereli Csurka Istvánt, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnök-frakcióvezetőjét.
Vágólapra másolva!

''Egyetlen forintra perelem Csurkát, mert ennyire becsülöm őt'' - mondta Szabó Lukács, volt MIÉP-es képviselő.

Szabó csak azért nem rágalmazás miatt citálja bíróság elé a politikust, nehogy az eljárást a mentelmi jog akadályozhassa.

A volt MIÉP-es képviselő Csurka István két, e hónap elején tett kijelentését tartja valótlannak.

Mint mondja, egyetlen fillért sem vett el az általa vezetett Ady Endre Sajtóalapítvány pénzeiből. Azokból csak Csurka István és az alapítvány más tagjai vettek át pénzeket.

"Nem felel meg a valóságnak Csurka Istvánnak az a kijelentése, hogy Szabó Lukács mindig kéznél van, és mert most van ez a Demszky-ügy, azonnal mozgósítható volt egy rágalommal" - közölte a politikus.

Szabó szerint csak azért nem tette közzé az alapítványnál tapasztalható visszásságokról már korábban beszerzett bizonyítékokat, mert nem kívánta befolyásolni az időközi választások eredményeit.

"Szabó Lukács és Demszky Gábor engem mindig is perelni fog" - reagált Csurka István a hírre.
Csurka István mást nem kívánt mondani az esetről, mivel közlése szerint nem foglalkozik azzal, ráadásul hivatalosan az eljárásról még értesítést sem kapott.

Szabó Lukács korábban a MIÉP tagja volt, azonban a múlt évben kizárták a szervezetből.

(MTI)

Korábban:

(1999.05.04.)