A bíróság visszahelyezte posztjára Rapcsák Andrást<br/>

Vágólapra másolva!
Rapcsák András hódmezővásárhelyi polgármestert a Csongrád Megyei Bíróság jogerős ítéletével visszahelyezte polgármesteri állásába. Azonban még egy fegyelmi vizsgálat folyik ellene, így a közgyűlés szerint továbbra is érvényes a felfüggesztés.
Vágólapra másolva!

Rapcsák AndrásA Csongrád Megyei Bíróság hétfőn jogerős ítéletével hatályon kívül helyezte a hódmezővásárhelyi közgyűlés Rapcsák András polgármester ellen hozott határozatát, és visszahelyezte állásába a polgármestert.
Rapcsák ellen március 4-én indított fegyelmi vizsgálatot a közgyűlés, ekkor függesztették fel polgármesteri állásából.

A fegyelmi eljárást közpénzek magáncélú használata miatt indította tavasszal a közgyűlés, arra hivatkozva, hogy Rapcsák András névnapi vacsoráját részben önkormányzati pénzből fizette ki.

Rapcsák András azt mondta, hogy miután a bíróság visszahelyezte állásába, a héten megpróbálja elfoglalni hivatalát.

Azzal kapcsolatban, hogy a közgyűlés májusban újabb fegyelmit indított ellene, egyebek között az önkormányzat szabálytalan gazdálkodása, valamint sorozatos becsületsértő megnyilvánulásai miatt, közölte: az a fegyelmi bizottság már nem működik, ezért nincs vizsgálat sem.
Túri József alpolgármester viszont azt mondta, hogy a bizottság létezik és dolgozik; a polgármester felfüggesztése pedig a közgyűlés döntése értelmében a második fegyelmi eljárás lezárásáig tart.

(MTI)

Ajánló:

A képviselő fotója, adatai

Korábban:

(1999. október 21.)