Műszaki hiba miatt dőlt le a daru a Nyugatinál<br/>

Vágólapra másolva!
Műszaki hiba okozta annak a román fiatalembernek a halálát, aki szombaton a Nyugati pályaudvar melletti építkezésen a leszakadt konténer alatt dolgozott. Bár a vizsgálatok még több mint egy hónapig is eltarthatnak, az egyelőre kizárható, hogy emberi mulasztás okozta a tragédiát. A szakértő szerint a daru szerelésénél azonban hibázhattak.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség helyszíni vizsgálatai megállapították, hogy a Nyugati pályaudvar melletti építkezésen történt szombat délutáni balesetet az Émuk Rt. által üzemeltetett Wolf típusú daru meghibásodása okozta. A szakértő szerint a daru teheremelő gémje a 2. és 3. elem között elcsavarodott, majd elszakadt, miközben épp egy 2,5 tonnás konténert próbáltak fölemelni. Mint arról a Vasárnapi Blikk már beszámolt, a román férfit, Irimia Petru Cipriant (†25) a konténerben lévő építési törmelék agyonzúzta. A balesetben egy másik munkás is megsérült, de ő már szombat este elhagyta a kórházat és hétfőn munkába is áll.
- Egyelőre úgy tűnik, hogy nem emberi mulasztás történt, bár a daru szerelésénél hibázhattak. Ezt azonban a részletes vizsgálatok döntik majd el. A tanúk kihallgatását megkezdtük a BRFK és az igazságügyi orvosszakértő bevonásával. Végleges eredmény egy hónap múlva várható. Ilyen típusú baleset eddig még nem történt Magyarországon - állítja a Barna László felügyelőségi vezető. Ennek ellenére a felügyelőség soron kívüli biztonságtechnikai felülvizsgálatot rendelt el minden toronydarun.
A román fiatalember temetéséről és családja támogatásáról a kivitelező cég gondoskodik – tájékoztatta a Blikket Barna László.

(Blikk)