Torgyán tovább vizsgáltatja az Aradi-ügyet<br/>

Vágólapra másolva!
Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter saját hatáskörén belül vizsgálatot rendelt el, mert szerinte igenis történtek törvénytelenségek a Hortobágyi Nemzeti Park földterületeinek adásvételi és bérleti szerződéseinek megkötésekor.
Vágólapra másolva!

Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter vizsgálatot rendel el, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park földterületeinek adásvételi és bérleti szerződései megfelelnek-e a termőfölddel, valamint a vadászati jog gyakorlásával kapcsolatos előírásoknak.

Torgyán József azt mondta: "35 éves ügyvédi gyakorlattal rendelkező jogászként megállapítottam, hogy a szerződések egy része ordítóan törvénysértő, és egyértelműen semmis".

Torgyán József kijelentette, hogy saját hatáskörén és feladatkörén belül rendeli el a vizsgálatot. Ellenőrizni fogja, hogy munkatársai amennyiben jogsértéseket állapítanak meg, megteszik-e a megfelelő jogi lépéseket.

A miniszter nem a teljes anyagot kapta meg, hanem 39 ezer hektárnyi termőföldre vonatkozó dokumentumok másolatát. A szerződéseket Aradi Csaba, a nemzeti park igazgatója kötötte. Az igazgató felelősségével kapcsolatban azonban Torgyán nem kívánt állást foglalni.
Arra a kérdésre, hogy a törvénysértőnek nevezett dokumentumok alapján indokoltnak tart-e a Környezetvédelmi Minisztériumban egy újabb fegyelmi eljárást, azt mondta: nem avatkozik más minisztériumok hatáskörébe. "Pepó Pál miniszter joggal rendelte el a vizsgálatot. Azt viszont, hogy ez miért nem vezetett eredményre, nem az ő feladata eldönteni" - mondta Torgyán József.

Pepó Pál környezetvédelmi miniszter azt mondta: 15 jogsértést találtak a vizsgálat során. A fegyelmi vizsgálat lezárult, és ő elfogadja Medgyesy Balázs közigazgatási államtitkár döntését, aki az eljárást megszüntette - tette hozzá.
"A vizsgálat eredményeinek feldolgozása jelenleg is folyik. Ha a jogsértések a Polgári törvénykönyv, vagy a Büntető törvénykönyv paragrafusaiba ütköznek, akkor a minisztérium megteszi a megfelelő intézkedéseket" - mondta Pepó.

(MTI)

Korábban:

(1999. október 14.)