Illegális olajlepárlót találtak Tiszakécskén és Bokroson<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Illegális olajlepárló berendezéseket találtak a tiszakécskei rendőrök, a kecskeméti vámosok és a bács-kiskun megyei vámnyomozók. A három készülék mellett dolgozó férfit előállították, kihallgatták, az olajat és a lepárlókat pedig lefoglalták.

A tiszakécske-sárhalmi egykori téesz savnyitó üzemébe a rendőrök lakossági bejelentés alapján jutottak el; itt működött a két olajlepárló. A fűtóolaj gázolajjá történő átdolgozásával két alkalmazottat bízott meg az ismeretlen vállalkozó. A telepen a lepárlókon kívül 12 ezer liter extrakönnyű fűtőolajat, 6 ezer liter átfinomított olajat, és 2 ezer liter gazolint is találtak.

A Csongrád megyei Bokros község külterületén ma hajnalban ugyancsak egy olajlepárló készüléket találtak a nyomozók. Itt 10 ezer liter extrakönnyű fűtőolaj, és néhány ezer liter ismeretlen minőségű, leginkább átdolgozott olajnak tűnő üzemanyag került elő a tartályokból. A tanyáról előállított férfi szerint egy ismeretlen ember bérelte a területet az olajhamisításhoz. Mindkét ügyben folyik a nyomozás.

(Havaria Press)